Egy pécsi anyuka, Csíkos Juca rövid idő alatt óriási népszerűségre tett szert az Instagramon azzal, hogy szupercuki gyerekeivel tornázik bárhol, akár házimunka közben is. Büszkélkedhetne több mint 120 000, többségében külföldi követőjével, vagy az őt méltató cikkekkel a Daily Mailben és az amerikai Cosmopolitanban – ő mégis annak örül igazán, ha leleményes és praktikus ötleteivel segíthet sportolni a hozzá hasonló anyukáknak. Mottója akár az is lehetne: ha nincs lehetőséged úgy sportolni, ahogy akarsz, akkor sportolj úgy, ahogy tudsz!
Az egész instagramos sportkarriered egy szülés utáni depresszióból indult. Hogyan ismerted fel, hogy belecsúsztál, és hogyan segített a sport, hogy kilábalj belőle?
Nagyon fontosnak tartom, hogy erről nyíltan merjenek beszélni azok a nők, akik már megélték valamilyen formában. A szülés utáni depresszióból sokszor ugyanolyan nehéz kilábalni, mint egy általános depresszióból. Talán annyiban más, hogy nehéz felismerni a tüneteit. Az általános tünetek közül a legismertebbek: az értéktelenség, bűntudat, szégyen és kiüresedettség érzése, az anyai szereppel kapcsolatos szorongás és félelmek, fáradtság, enerváltság, örömtelenség, érdektelenség, túlzott ingerlékenység, fáradékonyság, alvászavarok (kevés alvás vagy éppen aluszékonyság). De mindezeken túl is sokféle tünet vagy tünetegyüttes jelentkezhet. Én magamról nem is tudtam, hogy depressziós vagyok, a férjem hívta fel rá a figyelmem. Amikor az ikreink 3 hónaposak voltak, akkor elmentem egy pszichológushoz, aki megerősítette a férjem által feltételezett diagnózist. Ekkor az volt a férjem ötlete, hogy keressek olyan elfoglaltságot a gyerekek mellett, amit otthon is tudok végezni, és örömömet lelhetem benne. Sok mindent kipróbáltam, és hónapok teltek el, mire rájöttem, hogy egész életemben sportoltam és ezt az űrt, hiányt kell valahogy pótolnom. Csakhogy erre sehol sem találtam megoldást, és innen indult az ötlet, hogy elkezdjek én magam ötleteket gyártani olyanoknak, akik hasonló helyzetben vannak. Akik mozognának, de nem tudják, hogyan lehetne ezt gyerekek mellett megvalósítani.
Sokszor elmondtad, hogy azért posztolsz, hogy segíts a hozzád hasonló anyukáknak. Mik voltak a szívednek legkedvesebb visszajelzések, amik megerősítettek abban, hogy jó úton jársz? És hogyan tudsz erős maradni, amikor negatív kommenteket kapsz?
Gyerekkoromban nem tudtam, mi szeretnék lenni, ha nagy leszek. Egy dolgot viszont biztosan tudtam: olyan munkát szeretnék, amit imádok csinálni, és amivel segíthetek másokon, hogy boldogok legyenek. Ezzel nőttem fel. Szerettem volna zeneterapeuta vagy gyógymasszőr lenni, esetleg óvónő, mert imádom a gyerekeket. De azt is tudtam, hogy amihez igazán értek, és amit szenvedélyesen szeretek, az a sport. Így ezzel kapcsolatban kezdtem el megosztani a személyes tapasztalataimat, méghozzá teljesen újszerű formában. Az amerikai Cosmopolitan többször írt rólunk, szerintük teljesen egyedi, amit képviselünk a lányaimmal.
Nagyon boldog vagyok, amikor anyukák írják, hogy végre el tudják fogadni a testüket szülés után, mert tudják: nem az a fontos, hogy néznek ki, hanem hogy mindent megtesznek az egészségükért, példát mutatva ezzel gyerekeiknek, és mindezt az ő társaságukban, otthonról, biztonságos környezetben.
Hatalmas elismerés és megtisztelve érzem magam amiatt is, hogy egy ausztrál apuka, aki otthon maradt újszülött gyermekével, míg a felesége vált pénzkeresővé a szülést követően, 152 kg-ról egy év alatt, fokozatosan fogyott le 80 kg-ra az általam megosztott tornagyakorlatoknak köszönhetően.
Szóval külön öröm számomra, hogy támogató észrevételeket kapok, de megtanultam, hogy a közösségi oldalakon akaratlanul is érheti az embert támadás, akárcsak az utcán vagy a munkahelyén. Csak talán egy kicsit koncentráltabban. Mindig magamra veszem, de igyekszem jó fiókba tenni a beérkező információkat, ugyanis aki ismer, és régóta figyel bennünket, az tudja, hogy szeretettel és segítségképpen készülnek a tartalmaim, karitatív módon a mai napig.
Korábban versenyszerűen gyorskorcsolyáztál és bicikliztél. Mire tanított meg a versenysport, amit most, ebben az életszakaszodban is tudsz hasznosítani?
Alapvetően a sport megtanít arra, hogy megismerjük a saját korlátainkat, és arra, hogy ezeket meddig tudjuk feszegetni. Nagyon fontos szerintem, hogy kellő támogatást és megerősítést kapjon egy gyerek: hogy abban a sportágban, amit kiválaszt, ki tudjon teljesedni. Hogy meg tudja mutatni, hogy igenis képes bármire. Ha ez az érzés megvan, akkor foggal-körömmel küzdeni fog, hogy jobb legyen. Elsősorban nem másokkal szemben, hanem magához mérten. Hogy megtanulja, nem lehet mindig fent, van lent is. És meg kell tanulni onnan felállni, hiszen erről is szól az élet. Kitartás, alázat, szenvedély, odaadás és még sok más szó jut eszembe, amire a versenysport megtanít. Hálás vagyok érte.
Mennyire élvezik a gyerekek, hogy veled szerepelnek? Látod rajtuk, hogy éppen most válik az életük szerves részévé a sport?
Úgy gondolom, hogy nagyon sok minden a szülőkön múlik. Az alapokat mi adjuk meg nekik. Ha egy gyerek olyan családba születik, mint amilyenbe anno én is és a férjem is, hogy minden nap mennek sétálni, ha esik, ha fúj, akkor a gyerekeknek teljesen természetes lesz felnőttként, hogy ugyanezt tegyék. Mivel ők egy eleve aktív életbe születtek bele – ahol én még az ikres szülésem napján is sziklakertet rendeztem, füvet nyírtam és dolgoztam – így nekik teljesen természetes, hogy ugyanezt teszem a mai napig. Magától értetődik számunkra, ha látnak a férjemmel együtt tornázni a nappaliban, sőt: ők is megpróbálják ugyanazokat a gyakorlatokat csinálni. Hiszen tudjuk, hogy a gyerekek mindent leutánoznak. Ezért is nagyon fontos a megfelelő példamutatás, hogy később ne kapjuk meg tőlük azt, hogy „dehát te sem csinálod, akkor nekem miért kellene?” A nevelés alapja a következetesség. Ezért is fontos, hogy már totyogó korban megszerettessük velük azt a mozgásformát, ami számukra a legkedvesebb lehet, és hogy minél többféle sportágat mutassunk meg nekik, amit ki is próbálhatnak. Így lehetnek még egészségesebbek.
A social media jelenléted egyre több munkát igényel. Hogyan tudod összeegyeztetni a családi élettel? Segít valaki?
Számomra ez a mai napig hobbi és nagyon fontos hivatás. Imádom gyártani a tartalmakat, imádok a lányokkal közösen mozogni, így a gyerekek és jómagam sem érzem munkának. Inkább egy speciális mozgásformának és szabadidős tevékenységnek. A lányoknak elmagyaráztam, hogy ezzel más anyukáknak és gyerekeknek segítünk. Tudják, hogy az anyukák ölében ott ülnek a gyerekek, és nézik őket a telefonon keresztül, szóval tudják, hogy ezzel mozgásra bírnak sok száz más kisgyereket. Ezeket a videókat el is szokták küldeni nekünk azok az anyukák, akik főállásban „dolgoznak” otthonról a családjukért. A férjem kezeli a szponzorációs ügyeket, és segít az eszközök beszerzésében, amelyekkel évről évre egyre jobb minőségű felvételeket tudunk készíteni szülőtársainknak. Úgy érzem, hogy mivel a hobbim a hivatásom és munkám, így teljesen jól illeszkedik a családi életünkbe. A videókat magam készítem, és szerkesztem teljes egészében.
Az edzéseidet az alkalom szüli, pl. amikor felszabadul 5 perced napközben, vagy egy általad összeállított edzéstervet követsz, és rendszeresen tudod csinálni?
Az az ötlettár, amit bemutatunk a közösségi médiában, attól lett egyedi, hogy olyan átmozgató videós tornákat osztok meg, amiknek eszköz nélkül is nekiállhatnak az anyukák vagy apukák, otthon végezhetik, saját testsúlyos gyakorlatokkal vagy kiegészítve saját testtömegüket a gyerekekével. Ahogy mondod, a gyakorlatok kivitelezési módját az élet diktálta helyzetek határozzák meg. Ettől annyira természetes. Bárhol és bármikor végezhetünk játékos, kreatív módon pár kitörést, guggolást – úgy, hogy azt a gyerekek is élvezzék, és kérjék, hogy csináljunk még párat. Dorka, a legkisebb lányom, anyatejes baba volt 16 hónapos koráig, és sokszor ugyanazokat a feladatokat végeztem nap mint nap, amit anyatársaim is a „mókuskerékben”: pelenkacsere, szoptatás, büfiztetés, az ikertestvérek ellátása és így tovább. Így kénytelen voltam kreatív módon becsempészni a tornát a napi rutinba. Ez pedig azt jelenti, hogy vannak jól bevált gyakorlatok, amelyek már ActiveMum specialitások, ezekről szemléltetésképpen láthatnak is képet a olvasók. Olyan gyakorlatokat örökítettünk meg, amelyeket ha sokan meglátnak az interneten, el sem kell olvasniuk a nevet, mert tudják, hogy azt csak én csinálom a gyerekekkel. Takarítás közben vagy szánkót húzva is erősödhetünk a gyerekek mellett, és ehhez még konditerembe sem kell mennünk.
Hogyan küzdesz meg azokkal a helyzetekkel, amikor nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy eltervezted, az edzés szempontjából? Pl. amikor nem alszanak el a gyerekek délután, és nem tudsz tornázni.
Az életünkben sokszor vannak előre nem látható események, amelyek gyökeresen meg tudják változtatni az eredeti terveinket. Mindegy, hogy vírusról van szó, utazásról vagy bármi másról, ezeket egy szülőnek gyorsan le kell tudni reagálni. Csak egy példa: külsős helyszínre megyek Dorkával, mondjuk Budapestre, de félúton szólnak az óvodából, hogy a nagyok belázasodtak. Ilyenkor hatalmas logisztika zajlik le az ember fejében. A férjem szerintem tökéletesen kezeli a váratlan helyzeteket, igazi kihívásként éli meg, amiből szerencsére ragadt már rám is a 8 év alatt, amióta együtt vagyunk. Első a család, ezért is marad mindig kedvtelés, amit csinálok. Persze próbálom az énidő mennyiségét is növelni, olyasmiket csinálni, amik felöltenek, hogy a gyerekek mellett is kiegyensúlyozott lehessek. Nemigen tudok olyan alkalmat mondani, amikor tornázási lehetőség miattuk hiúsult volna meg, mert akkor is kitalálok mókás dolgokat, ha nincs kedvük egy-egy napon közösen tornázni. Mozogni mindig van lehetőség, otthon biztosan. Palacsintasütés, takarítás, fűnyírás közben is csak tornaeszközöket látok magam körül: szinte bárhol, bármikor van lehetőség a mozgásra, a gyerekek mellett is. Persze nem kötelező minden szülőnek pont így mozogni: kívánom, hogy mindenki megtalálja azt az elfoglaltságot, amiben kiteljesedhet.
Fotók: ActiveMumLife
