Kis Klaudia és Varga Richárd március elején indult el a Duna-deltától, hogy felfelé evezve, sodrással szemben, eljusson a folyó torkolatáig. Közel 3000 kilométert fognak evezni a szóló kajakjukban, a táv körülbelül egyharmadát már megtették. A napokban sokat lehetett róluk hallani, amikor két sast kimentettek a vízből.
Mindketten kajaktúrákat vezetnek, amikor éppen nem a Dunát evezik végig hosszában, illetve van civil foglalkozásuk is: Klaudia tréner, Ricsi fogtechnikával foglalkozik. November óta alkotnak egy párt, Ricsi az eszkimófordulót tanította többeknek, amikor Klaudia odament hozzá, aztán a beszélgetés komolyabbra fordult.
Korábban Ricsi Grönlandon és egyéb, különleges helyeken tartott túrákat, ő maga pedig hazaevezett Norvégiából, még Klaudia Gemenc, Szigetköz, Dunakanyar és a Tisza-tó térségében vezetett túrákat, vagyis főként folyóvizeken.
– Nagyon érdekes a túravezetés és az oktatás, ahogy evezni tanul valaki, lehet következtetni a személyiségére, az elakadásaira – meséli Klaudia. – Ha izomból akar megoldani mindent, ha nem akar lemaradni a többiektől, az nagyon árulkodó, tehát abszolút van terápiás jellege az evezésnek és az evezéstanulásnak, sok vendég igen komoly félelmeket győzött már le a kajakozásnak köszönhetően, a nyílt víz, a természet közelsége és ez a hétköznapitól eltérő mozgásforma erős közeg a tanulásra.
Lehet tervezni, de sok az improvizálás
Az, hogy egy ilyen friss párkapcsolattal bele mertek vágni egy ekkora kihívásba, mindenképpen elismerésre méltó és ugyan természetes módon vannak nehéz időszakaik, azért állják a sarat.
A mostani túra sok szempontból embert próbáló.
Nem csak a fizikai kihívásról szól, nem csak a lelki nehézségek legyőzéséről, hanem leginkább arról, hogy mindketten elértek az életükben egy olyan pontot, amikor úgy érezték: mást akarnak csinálni, mint eddig, vágynak valami nagy kihívásra. A túra óriási fegyelmet követel, és nem csak azért, mert sokkal hidegebb van, mint amire számítani lehetett.
– Egyfelől nyilván kell tervezni, másfelől csak egy bizonyos mértékig, hiszen minden máshogy alakul a legtöbbször, az improvizáció nagy szerepet kap. Az idő sokkal hidegebb, több éjszaka volt fagy is, a szél folyton tombol, ezekre nem tudtunk előre felkészülni – folytatja Ricsi. – Ami nekem a legnehezebb a fürdési lehetőség hiánya, legyen szó erről a túráról, vagy a korábbiakról. Télen vagy ezen a hideg tavaszon a nyílt vízben fürdeni nem éppen kellemes. Az sem könnyű, amikor egy nyirkos napon, a vizes neoprénbe visszabújik az ember és úgy indul el, vagy ha éppen kap szállást, és a száraz, meleg lakóhelyről el kell indulni esőben, hidegben, szélben.
Grönlandon nagyon picinek érzi magát az ember
Ricsi grönlandi túráiról sokkoló képek készültek, az ember ott tényleg picinek érzi magát, de a hideg, nyáron, nem ellenség. Huszonöt-harminc fok van ott is, sokkal több kellemetlenséget okoznak a szúnyogok, mint az innen, távolból vizionált hideg. A tájékozódást google maps-en oldja meg Ricsi, így haladt hazafelé Norvégiából is, amikor nem egyszer húsz kilométerre evezett a parttól, de mégsem félt.
– A félelmet ki kell iktatni, ez alapszabály – mondja Ricsi. Fizikálisan amúgy körülbelül két hét alatt adaptálódik az ember a terheléshez, addigra szokja meg a napi 25-35 km evezést, ami csak folyami vízen, sodrással szemben ennyi, amúgy inkább 50 kilométer, de persze ha túrákat vezetünk, nem kell ám ennyit evezni. Az étvágy persze megnő, hiszen óriási a kalóriaigény ennyi megtett folyamkilométer közben, de a lelki élmény semmihez sem fogható.
– Életem legnagyobb élménye volt Grönland, tíz napig nem találkoztunk senkivel, tényleg mi vagyunk csak és a természet, semmi máshoz nem fogható, amit ott lehet tapasztalni. Amúgy számomra az evezés, nyitást jelent, elég magamba forduló ember vagyok, de a túrák valamelyest megnyitnak, számomra ezt a változást hozta meg ez a kaland is.
– Nekem meg annyiban hozott változást, hogy megtanultam egyik napról a másikra élni – veszi át a szót Klaudia. – Az ember hajlamos a jövőben élni, szorongani attól, hogy mi lesz. Ha belegondolok, hogy 3000 kilométert le kell evezni, azt mondom, uramisten, milyen sok, de ha csak a következő napi feladatra figyelek, már könnyebb és kezelhetőbb. A hétköznapi életbe is adaptálható ez a szemlélet.
Nem csak a kajakozásról szól ez a kihívás
Ami konkrétan a mostani túrát illeti: március elején indultak a Duna-deltától és június végére érnek a folyó torkolatához, valamivel több, mint 2850 kilométert fognak evezni összesen, sodrással szemben. Az egyéni kihíváson túl és persze azon is, hogy az életükben elérkezett valami nagy dolog iránti igényig, sok üzenete van ennek a kihívásnak. Az országokon átívelő kaland egyszerre szól az ember erejéről és az ember természethez való viszonyáról. Szól kettejükről és szól az egyéni álmaikról. Szól a környezetvédelemről és a jövőbeni vállalkozásuk – a kajaktúra szervezés – jó híréről.
És szól a jótékonykodásról, hiszen ezzel a kihívással a Tiszai PET-kupát és a Bátor Tábort támogatják adománygyűjtés formájában.
