A forradalom napján újra Kolonics György Emlékfutás

Október 23-án tizedik alkalommal kerül sor a Kolonics György Emlékfutásra, amelyet a tragikusan korán elhunyt kétszeres olimpiai bajnok kenus tiszteletére rendeznek. A verseny apropója, hogy a legendás sportoló rendszeresen futott a Bécs–Budapest Ultramaratonon, melynek célállomása a Hősök tere volt, ahol október 23-án értek célba a futók a forradalom emlékére.

Kolonics György (Koló) kétszeres olimpiai és tizenötszörös világbajnok magyar kenus 24 nappal a 2008-as pekingi olimpia előtt vesztette életét, váratlanul, edzés közben, mindössze 36 évesen. Aranyesélyesként indult volna ötödik olimpiájára. Végül C2 párosban Kozmann György mellett helyette Kiss Tamás indult: a kettős 1000 m-en bronzéremmel zárta a versenyt. Az olimpián minden magyar kajakos és kenus gyászszalagot viselt Kolóra emlékezve.

A sportoló emlékét őrző, gyönyörű, egyedi befutóérmet több mint 3000 futó veheti majd át a verseny végén. Nevezni a támogatóknak köszönhetően ingyenesen lehetett, de a szervezők továbbra is szívesen fogadják a Kolonics György Alapítvány számára felajánlott adományokat. Az alapítvány célja minél több fiatalt rendszeres mozgásra ösztönözni, illetve számukra sportolási lehetőséget biztosítani.

A futók az esemény mindhárom távján Ötpróba-pontokat szerezhetnek: 2 km teljesítéséért 1 pont, 11,5 km után 2 pont jár, a félmaratoni táv pedig 4 pontot ér. Aki nem ötpróbázóként nevezett a versenyre, Ötpróba-regisztrációt kapott ajándékba.

További információ a BBU Szervezőiroda weboldalán.

Az eseményre a nevezés lezárult, a szervezők további jelentkezéseket nem tudnak fogadni a létszámlimit miatt!

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.