Tavaly azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az Olimpiai Reménységek Versenyén négy arany- és egy ezüstérmet nyert. Kertész Gréta sikereit a Kolonics György Alapítvány is díjazta, beválogatták a Jövő Reménységei program ösztöndíjasai közé az idén. Gréta az egyik legtehetségesebb utánpótláskorú kajakos idehaza, a sportággal egy Nagy Sportágválasztó rendezvényen ismerkedett meg.

Manapság, amikor nagy szakadék tátong a generációk között, amikor egyre nagyobb a meg nem értés a fiatalok irányába, akkor kiemelten fontos, hogy bemutassunk olyan kamaszokat, akik példájukkal képesek kivívni a kortársaik és az idősebbek elismerését is.

Gréta 18 éves, 11 esztendeje kajakozik, a paksi Nagy Sportágválasztón szeretett bele a sportágba. Tavaly az olimpiai reménységek nemzetközi versenyén négy arany- és egy ezüstérmet nyert. Emellett a paksi Vak Bottyán Gimnáziumban tanul angol, matematika és testnevelés specializáción. Tanulmányi eredménye jeles, ugyan a napi két edzés és a versenyek miatt sokan hiányzik az iskolából, ennek ellenére kiemelkedően helytáll és tovább is szeretne tanulni. Ahogy fogalmaz: „nem árt, ha az ember több lábon áll az életben.”

Gréta rendkívül önálló, ugyanis édesanyja egyedül neveli őt és 15 éves, autista öccsét.

„Az érzést, hogy milyen együtt élni egy autistával a nap 24 órájában, csak az ismeri, aki szintén ebben él. A kajakozás minden nehézség idején ott van és volt nekem, a szüleim válásánál is nagy segítséget nyújtott” – fogalmaz Gréta, aki egész kicsi kora óta elfogadta, hogy a családi körülmények miatt rá kevesebb figyelem jut.

A tanárai segítőkész, empatikus, közösségi emberként írják le, az edzője azt mondja róla, hogy a parton mindenkivel jól kijön, a vízen azonban harcos, kitartó és akaratos.

Vagyis: a legjobb kombináció.

A sport nem csak a körülmények feldolgozásában segítette, de megtanította arra is, hogy a lehető leghatékonyabban be tudja osztani az idejét.

Hála annak, hogy ezelőtt hét évvel részt vett a Nagy Sportágválasztón, ahol sok gyerek sorsa dőlt már el, örömteli, hogy Grétáé is.

A május 27-28-ai Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó eseményre a belépés INGYENES, de REGISZTRÁCIÓHOZ kötött!

Regisztrálj most: https://sportagvalaszto.hu/nagy-sportagvalaszto/

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.