A Táncsport Hete – Rangos versennyé nőtte ki magát a Hungarian Dance Open

Rangos nemzetközi versenyt is rendeznek a 2019-es TáncSport Magyar Bajnokságokkal párhuzamosan a hétvégén. A Hungarian Dance Openre több mint 20 országból érkeznek versenyzők február 2-án és 3-án, a helyszín a fővárosi MOM Sport- és Rendezvényközpont lesz.

Az évről évre színvonalasabb mezőnyt vonzó kétnapos programra már nemcsak Európából, hanem Kínából és Ausztráliából is neveztek, és az utolsó pillanatig várják a táncosok jelentkezését. A különböző országokból érkező sportolók – a felnőtt korosztályban – szombaton a standard, vasárnap pedig a latin táncok versenyében mutathatják meg tudásukat.

A külföldi vendégek mellett rengeteg hazai táncos is a fővárosba látogat a hétvégére, hiszen a Hungarian Dance Opennel együtt tartják a Táncsport Magyar Bajnokságokat, ahol az ország legjobbjainak járó trófeák mellett az idei világ- és Európa- bajnokságokra szóló kvóták sorsa is eldől. A legrangosabb itthoni megmérettetésre meglepetés fellépőkkel is készül a szervező Magyar TáncSport Szakszövetség, amely látványos programot ígér az eseményre kilátogatóknak. 

 A Sportágválasztó Magazin elindította a Táncsport Hete sorozatot. Ebben bemutatjuk az egyik legszebb pontozásos sportágat abból az apropóból, hogy február 2-án és 3-án Budapesten megrendezik a Táncsport Magyar Bajnokságokat és a Hungarian Dance Open 2019-et. A kétnapos verseny helyszíne a MOM Sport- és Rendezvényközpont, bővebb infók a verseny honlapján.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.