A Tisza-tó, más néven Kiskörei víztározó hazánk második legnagyobb mesterséges tava. A vadregényes környezet sok látnivalóval és programmal csalogatja ide a látogatókat. Utóbbiak közül mi most néhány sportolásra alkalmas eseményt ajánlunk, hogy az augusztus ne csak a nyár elmúlásáról szóljon.

Augusztus 8-9. SUP teljesítménytúra – Sarud

Az Ötpróba programsorozat idei újdonsága, hogy már SUP-pal is gyűjthetőek az Ötpróba-pontok az ország különböző részein szervezett túrákon.

Ezek közé tarozik Sarud is, ahol a 6 km-es túra során csoportosan, állva evezve fedezhető fel Sarud és környéke és a Tisza-tó szépségei.

 

Nevezés

Augusztus 13-16. Vízitúra a Tisza-tavon – Poroszló

A négynapos vízitúrának Poroszló adja a bázisát, ahonnan a túrák, kirándulások alatt be lehet járni az egész környéket. A kenuzás mellett motorcsónakkal is felfedezhető lesz a környék, utolsó napon pedig kerékpáros túrára is sor kerül a nemrég átadott Tisza-tavat megkerülő bicikli úton.

 

További részletek

Augusztus 19. Lampionos SUP felvonulás a Tisza-tavon

A Tisza-tó poroszlói szakaszán hagyományosan minden évben megrendezik a lampionos vízi felvonulást, ezúttal azonban először SUP-pal is teljesíthető a táv.

A SUP, azaz a stand up paddle (állva evezés) egyre nagyobb népszerűségnek örvend, hiszen egy viszonylag könnyen elsajátítható sportágról van szó, csak egy kis egyensúlyérzés szükséges hozzá. Persze mielőtt hosszú túrára indulnánk, érdemes többször gyakorolni, hogy magabiztosan érezzük rajta magunkat.

A táv a Csicsman Kikötőből indul, majd a poroszlói szabad strandot elhagyva az Ökocentrum után fordulva tér vissza a kikötőbe.

A részvételhez előzetes regisztráció szükséges augusztus 18-ig!

 

Regisztráció

Augusztus 24-30. VI. Nemzetközi Tájékozódási Evezős Regatta – Sarud

A Sarudról induló VI. Nemzetközi Tájékozódási Evezős Regatta versenyen – a tájékozódási futáshoz hasonlóan- különböző, előre megadott ellenőrzőpontokat kell megtalálnia az indulóknak a vízen, evezős hajókkal.

Ez a különleges regatta a sport és a természet egységet és élményét kínálja minden résztvevőnek, aki ellátogat a Tisza-tóra. A pontos útvonalat és távot az ellenőrző pontok koordinátájával együtt a verseny előtt közvetlenül kapják majd meg az indulók.

A szervezők célja a kezdeményezéssel, hogy népszerűsítsék a rekreációs evezést és Magyarország második legnagyobb tavát, a gyönyörű természeti értékekkel bíró Tisza-tavat.

 

Részletek

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!