Balesete után, a sutább kezével lett olimpiai bajnok sportlövő Takács Károly

Hihetetlen akaraterő, kitartás és koncentráció jellemezte Takács Károlyt, aki 112 évvel ezelőtt, ezen a napon született. A sportlövő karrierje egészen egyedülálló volt az egész világon: már elismert, sikeres versenyző volt, amikor egy hadgyakorlaton felrobbant egy gránát a lövő, vagyis a jobb kezében.

Már az is csoda volt, hogy túlélte a nagy vérveszteséggel járó balesetet. Ám ő nem csak felépült, de megtanult bal kézzel lőni és ezt követően két olimpiai aranyérmet nyert az elvileg sutább kézzel.

Takács Károly 1910. január 21-én született, családja szerény körülmények között élt, ezért katonai pályára adták. Az 1936-os olimpián, noha eredményei alapján akár nyerhetett is volna, azért nem indulhatott, mert tiszthelyettesek részvételét nem engedélyezte a magyar vezetés, csak tisztekét, ő pedig tiszthelyettes volt.

Az 1938-as balesetét követően az 1939-es világbajnokságon már tagja volt a győztes csapatnak, 1940-ben egyéniben nyert országos bajnokságot. Balesete után a fennálló törvények értelmében leszerelés várt volna rá, ám kormányzói engedéllyel továbbra is a honvédség keretén belül maradhatott. A második világháború alatt fronttisztként szolgált, 1945-ben amerikai fogságba került, szabadulása után gőzerővel készült az olimpiára.

Mivel nem szeretett nyilatkozni, megírta előre a győzelmi beszédét az 1948-as olimpián, sikere után azt olvasta fel. Négy évvel később, már a Budapesti Honvéd sportszázadának elismert tagjaként lett újra olimpiai bajnok, 17 éves tanítványa, Kun Szilárd a második helyen végzett.

Takács Károly, aki rendfokozata miatt maradt le a 36-os olimpiáról, később az alezredesi fokozatig jutott, szeretett sportágából soha nem szakadt el, végül hosszú betegség után, 1976-ban hunyt el.

 

Fotó: MTI

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.


New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.