Címke: olimpiai bajnok

17
márc

Három év szünet után láthatják Szilágyi Áront a magyar drukkerek

A 2019-es budapesti vb óta először lép pástra nézők előtt nemzetközi versenyen a magyar kardcsapat, élén Szilágyi Áronnal. Péntektől vasárnapig rendezik meg ugyanis a férfi kard egyéni és csapatvilágkupát a BOK Csarnokban. A háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áront tehát három év szünet után láthatják a magyar nézők vívni.

25
febr

Zsivótzky Gyula 200 nap kórházi kezelés után 8 centivel nyert olimpiát

Elképesztő kitartás és akaraterő kellett ahhoz, hogy Zsivótzky Gyula megvalósítsa gyerekkori álmát. A kiváló kalapácsvető négy alkalommal versenyzett olimpián, két ezüstérem után 1968-ban tudott felállni a dobogó legmagasabb fokára. A legendás sportoló ma lenne 85 éves.

17
febr

36 évesen, ötödik olimpiáján tudott végre aranyat nyerni a bajnok

Lindsey Jacobellis 2006-ban egy könnyelmű döntés miatt maradt le az olimpiai aranyéremről, ezt követően azonban olyan volt, mintha elátkozták volna az olimpiai szerepléseit. Most, Pekingben végre be tudta húzni az olimpiai aranyat a snowboardos és mivel 36 éves, valószínűleg ez volt az utolsó próbálkozása.

14
febr

A sporttörténelmi győztes Liu Shaoang megkönnyezte az olimpiai díjátadót

Megtartották a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres versenyének hivatalos eredményhirdetését a pekingi téli olimpián. Liu Shaoang az első magyar versenyző, aki téli olimpián egyéni számban nyerni tudott.

9
febr

Rákbetegségből felgyógyulva nyert olimpiát a snowboardos

Max Parrot szerezte meg Kanada első aranyérmét a pekingi olimpián. A 27 éves versenyző sikere azért is elismerésre méltó, mert 2018 végén rákbetegséget diagnosztizáltak nála. Az utolsó kemoterápiás kezelés után két hónappal az X Games-en győzött, most, két és fél évvel később pedig az olimpián sem talált legyőzőre.

1
febr

Hajós Alfréd bármibe fogott, abban sikeres volt

144 éve, ezen a napon – február elsején – született Hajós Alfréd, hazánk első olimpiai bajnoka. Nem csak az első, de hazánk második olimpiai aranyát is ő nyerte Athénban, 1896-ban. Később más területeken is sikereket ért el, nevét az általa tervezett uszoda viseli.

25
jan

Sokkolja az országot Csollány Szilveszter halála

Nem tudta megnyerni a vírus szövődményei elleni harcot Csollány Szilveszter. Az olimpiai bajnok tornász ötven napot töltött a légzését segítő gépeken, de a szervezete feladta a küzdelmet. Csollány Szilveszter áprilisban lett volna 52 éves. Felesége és három gyermeke gyászolja. Meg az egész ország.

21
jan

Balesete után, a sutább kezével lett olimpiai bajnok sportlövő Takács Károly

Hihetetlen akaraterő, kitartás és koncentráció jellemezte Takács Károlyt, aki 112 évvel ezelőtt, ezen a napon született. A sportlövő karrierje egészen egyedülálló volt az egész világon: már elismert, sikeres versenyző volt, amikor egy hadgyakorlaton felrobbant egy gránát a lövő, vagyis a jobb kezében.

10
jan

Kozák Danuta még szeretne Párizsban is ott lenni az olimpián

Elképesztő mérleget tudhat magáénak Kozák Danuta. A Merkapt által támogatott kajakozó pályafutása során felnőtt világversenyeken 53 érmet – köztük 38 aranyat – nyert. Négy olimpián a megszerzett 8 érméből 6 aranyérem. A 35. születésnapját napokban ünneplő Danuta Párizsig még kitart. A Hetek számára készült interjúból közlünk részleteket.

31
aug

Keleti Ágnes: „Mert szeretek élni!”

Mindössze ennyi lenne a hosszú élet titka? Szeressünk élni? Keleti Ági néninél jobb példát, Nála hitelesebb alanyt keresve sem találnánk, ha a hosszú, sportos élet féltve őrzött titkának rejtélyére szeretnénk választ kapni. Ági néni egy lépéssel közelebb hoz minket a megoldáshoz, azonban cselekednünk már Nekünk kell. A frissen Újpest díszpolgárává avatott tornászlegendával beszélgettünk.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!