Balogh Andrea vívja a maga harcait a Nagy Életmódválasztó programunkban. Mindenkinek más-más dolog a nehéz, de Andi egyre inkább kezd magára találni. És most örömmel számol be a legújabb és legkedvesebb hobbijáról, az evezésről.
„Imádom a Velencei-tavat, de mostanában nem tekerve, hanem inkább kajakozva fedeztem fel a partot és a belső nádas élővilágát. Régi vágyunk volt ez a családdal és végre idén megvalósítottuk.
Számomra ez nagy mérföldkő, hiszen nagyon féltem a víztől, bár bevallom, azért a nettó 40 cm magas vízállás most nem annyira ijesztő – sajnos…
Már a vízre ereszkedés is elég magabiztosan megy, abszolút fejlődtem benne. Bár a partraszálláson még van mit gyakorolni, hogy kevésbé tűnjön partra vetett fókának, akit kivetett a víz, miközben fél lábbal még a kajakba akaszkodik.
A vízen eltöltött körülbelül 2 órából (11 km) nagyjából 20 perc az, ami más tevékenységből áll. Egy kis chill, egy müzli vagy éppen folyadékpótlás, fotózkodás, de javarészt aktívan eveztem. Nem a gyorsaság a legfontosabb, hanem maga a megélés, plusz az egyenletes, folyamatos terhelés. Közben persze egy jó kis zene a fülben igazi erőt adó löket.
Néha csendes, néha hömpölygő vízen haladtam, de összességében mindig csodálatos élmény. A fejem felett elszálló sirályokkal majdnem mindig ugyanott találkozom, szinte várom őket, mert akkor tartok a táv felénél.
Szabadságérzést és erőt ad, plusz kitartásra tanít ez az új hobbi. Itt tényleg nem létezik feladás, csak mennem kell tovább és tovább, amíg meg nem látom a kis irányjelzőmet (kilátó a sukorói arborétum tetején), hogy tudjam, egyenesben vagyok végre.
Ezt az irányjelzőt igyekszem az életben is megtalálni.
Kívánom, hogy mindenki találjon egy olyan hobbit, amin keresztül erőt, büszkeséget és bátorságot érezhet. Adjanak ezek visszajelzést és megerősítést, amikor nehéz és nem látod merre haladsz és miért!”
