•  
  •  

Elképesztően őszinte vallomással jelentkezik Balogh Andrea. Hogy juthat el egy ember odáig, hogy nem ura önmagának többé? Miként lehetséges, hogy lemond az élet fontos dolgairól és minden energiája csak a túlélésről szól? Hogyan teremt poklot az elhízás ördögi köre egy fiatal életben is? A Nagy Életmódválasztó programunk résztvevője gyönyörűen rávilágít a lényegre.

„A napokban történt: útközben megpillantottam egy nagyon túlsúlyos fiatalabb nőt, kisgyereket tolt a bevásárlókocsiban. A haja csak a feje tetejére volt gumizva egy kontyszerű valamibe. Egy bő, kinyúlt pulcsi és egy lógó farmer volt rajta. Ahogy megpillantottam, eszembe jutott, hogy nem is olyan régen nagyjából ugyanígy festhettem az utcán. Jöttek az emlékek és a kérdések: hogy lehet eljutni eddig, miért nem vesszük időben észre, hogy „baj” van?

A fiatal nő látványa eszembe juttatta azt az időszakot amikor a legnagyobb súlyfelesleggel küzdöttem, de sajnos akkor a csatát elveszítettem a rossz szokásaimmal szemben. Több összetevős volt, emlékszem, ahogy teltek a napok, hónapok az egyre csak puffadó arcomat már nem akartam sminkelni. Nem érdekelt a divat, egy esetleges új ruha, hiszen az a méret már abszolút nem tett boldoggá, nem is találtam csinos darabokat, a fő szempont csak az volt, hogy eltakarjon.

Sírni tudtam volna, ha ruhát kellett vennem. A hajmosást, a nőiesebb dolgokat halogattam, kedvem sem volt már hozzájuk. Mindenre rá kellett készülnöm, mert az energiaszintem a béka feneke alatt volt, nyilvánvaló okokból.

Az utcára szinte félelemmel mentem ki (szándékos volt a szóhasználat), hiszen mindig azt gondoltam, engem fognak nézni és ítélkeznek majd felettem a szembe jövő, csinosabb vagy akár csak egy mérettel kisebb emberek. Féltem, hogy elítélnek, hogy látni fogják a „hibáimat”. Azt gondoltam, hogy olyan fontos ember vagyok, hogy mindenki velem fog foglalkozni. Utólag visszagondolva, ha meg is bámultak volna, valószínűleg elsőre nem a súlyom vagy a hajam miatt ítéltek volna meg, hanem amiatt a negatív kisugárzás miatt, ami belőlem áradt. Az a félelem, amit ezer kilométerről is megláttak volna rajtam.

Természetesen ebben az állapotban lenni elég fárasztó, nagyjából a napi túlélés volt a cél. A háztartás, munka, gyereknevelés egy igazi harc volt, az intimitás szintén. Úgy éreztem, hogy egy ördögi körbe kerültem, kontrollt vesztettem a testem felett és a testemen belül. Már csak az alapvető funkciók működtek, evés/ürítés és a félelem miatti túlélőösztön. Közben természetesen maxigázon sajnáltam magam. Nagyon. Elhitettem magammal, hogy a körülmények áldozata vagyok.

Ebben a feszültségben/boldogtalanságban hittem azt, hogy semmi más nem adhat már boldogságot, csak a jó falat, egy hamburger, egy gyros. Vagy kettő. Természetesen krumpli és light cola kísérettel.

Ebből egyenesen következik a kérdésemre a válasz: így lehet szépen lassan eljutni egy ilyen állapotba. Eszel, mert boldogtalan és frusztrált vagy, majd depizel, mert elhíztál, és arra megint eszel, mert azt hiszed, az az egyetlen boldogságfaktor. Ördögi kör ez. Magunknak teremtett pokol.

De szerencsére nekem megadatott, hogy változtathassak, mert nem vitt el egy szívroham vagy stroke. Szerencse vagy a sors keze. Inkább megtanulom visszavenni az irányítást, mert már nem szeretek félelemben élni.

Elég volt!

Nem azt mondom, hogy nincs már ilyen állapot soha, de célom, hogy minél kevesebbszer uralkodjon el rajtam. És a legfontosabb: nem hiszek el mindent, ami átsuhan a gondolataimban, hiszen én diktálok. Az én fejem, az én testem, az én életem. Én döntök!”

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!