2400 nevező döntött úgy, hogy kipróbálja, milyen az, amikor a futáshoz a következő társsportágak társulnak: csúszás, kúszás, úszás, kötél- és hegymászás, aquafitness. A hétvégén megrendezett Brutálfutáson Ötpróba pontokat is gyűjthettek az indulók.

Az Active O2 Brutálfutás 8.0 futói most is az óvodára emlékeztető vicces feladattal vághattak neki az útvonalnak. A nyíregyházi rajtra zokniban várakozó mezőnynek nyitófeladatként az önálló cipőfelhúzással kell megbirkóznia, miközben természetesen már ketyeg az óra és minden másodperccel a futók időeredménye duzzad. A Brutálfutás mezőnyét 7 futamban indították útnak verőfényes napsütésben. Az első rajtot jelző harang megkondulásakor több mint 30 fokot mutatott a hőmérő. Minden futamban volt olyan kamikaze futó, aki a bogáncstól szúrós réten mezítláb próbált meglógni futamának résztvevőitől, így jutva némi előnyhöz.

A Brutálfutás alapvetése, hogy kétféle résztvevő indul el az eseményen, az egyik az, aki bulizni jött, és minden percet, minden akadályt kiélvez, a másik, aki nyerni érkezik, ezért a lehetőségekhez mérten átszáguld a nyáregyházi motocross pályán. A rövidített útvonalon zajló döntőben új pályacsúccsal  Zsiros Márk (0:22) robogott be elsőként a célba, miután az utolsó akadályon, a cél előtt magasodó szalmabála tornyon is keresztülküzdötte magát. A nők között a leggyorsabb Csepcsányi Kiara Jázmin lett 0:26-os idővel.

Az akadályok idén is – a már megszokott módon – filmcímekről kapták nevüket. A Letaszítva nevet viselő feladatnál kézi irányítású, erős vízsugár kíséri a dombról hason vagy fenéken lecsúszó futókat. A szomszédos Némó nyomában című találkozási pontnál az ott csordogáló alkalmi patakon csakis teljesen alámerülve lehet túljutni. A Szakasz a katonai létet idézve egy álcahálón való túljutást feltételez. A Titanic nevű akadály idén is egy jeges minióceánon történő átkelést és annak túlélését igényelte a résztvevőktől. A Drágán add az életed pedig kúszásra kényszeríti a futót, aki félti a bőrét, ugyanis ennél az akadálynál szögesdrót alatt vezet az út a cél felé.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!