Budapesten lesz a World Urban Games

  •  
  •  
  •  
  •  

Budapest rendezi szeptember 13. és 15. között az első World Urban Games új generációs multisport-eseményt – jelentette be hétfőn a Nemzetközi Sportszövetségek Szövetsége (GAISF).

A szervezet emlékeztetett rá, hogy az esemény megrendezése iránt csaknem 50 város érdeklődött – például Budapest mellett Barcelona, Los Angeles és Tokió –, a pályázati folyamat végére pedig az egyesült államokbeli nagyváros, illetve a magyar főváros maradt versenyben – tudósít a Magyar Távirati Iroda. A GAISF tavaly novemberben kezdte meg az egyeztetéseket Los Angelesszel az első, idei rendezvényről, de aztán hosszas mérlegelés után arra az álláspontra jutott, hogy „a Budapest által kínált program jobban illeszkedik a GAISF és a World Urban Games jövőképéhez”.

A szervezet azt is közölte, hogy a 2021-es esemény megrendezését is felajánlották Budapestnek.

„Budapest Európa egyik legfőbb sportfővárosa lett, és többször bizonyította már, hogy alkalmas otthont adni kiváló rendezvényeknek” – írta közleményében a GAISF.

 Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sportpályázatokért felelős kormánybiztos azt mondta, biztos abban, hogy a főváros az első World Urban Gamesen felejthetetlen élménnyel ajándékozza majd meg a sportolókat és a közönséget is.

„Budapest nagyszerű történelemmel és kultúrával rendelkezik, és az egyik legjobb hely Európában, ahol a fiatalok élhetnek és dolgozhatnak. A magyar főváros innovatív, amely mindig készen áll az úttörő lehetőségekre” – tette hozzá a kormánybiztos.

 Raffaele Chiulli, a GAISF elnöke kijelentette, hogy Budapest „tökéletes helyszíne lesz ennek az izgalmas eseménynek”, és kiemelte a magyar szakemberek elhivatottságát és elkötelezettségét a World Urban Games iránt.

 „Szeretnék köszönetet mondani Fürjes Balázsnak, aki már Budapest 2024-es olimpiai pályázatánál és a 2017-es vizes-világbajnokság megrendezése során is bizonyította kiemelkedő vezetői képességét. Az ő elhivatottsága, fiatalokba vetett hite és kreatív szemlélete nélkül nem tudtunk volna ilyen gyorsan megegyezni” – mondta az elnök.

 A World Urban Games egyfajta „fiatalos sportfesztivál a város szívében”. A kétévente sorra kerülő rendezvény programjába olyan sportágak tartoznak, mint a BMX, a görkorcsolya, a gördeszka, a 3×3 kosárlabda, a teqball és a breaktánc.

 A 2019-es esemény versenyprogramját még márciusban nyilvánosságra hozzák.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!