
Zsámboki Marcell maradt a Magyar TáncSport Szakszövetség elnöke. A sportvezető 2018 nyarán vette át a szövetség irányítását, miután elődje, Sági István lemondott. Az elnöki posztra Zsámboki Marcellen kívül Sándor Zoltán pályázott, a közgyűlés végül előbbinek szavazott további három évre bizalmat.
Grand Slam-döntőt táncolt a magyar bajnok. Andrea Silvestri és Váradi Martina a WDSF Grand Slam-sorozat bukaresti állomásán a latin mezőnyben bejutott a legjobbak közé, ahol végül a hatodik helyen zárt. Váradi Martináék eredménye volt a legjobb magyar helyezés a román fővárosban.
A magyar versenytánc élet legjobbjai mérik össze tudásukat a február 2-án és 3-án megrendezett Táncsport Magyar Bajnokságokon, amelynek idén a MOM Sport- és Rendezvényközpont ad otthont. A legrangosabb hazai verseny több mint tíz év után tér vissza a fővárosba, ahol a trófeák mellett a világversenyekre szóló kvóták sorsa is eldől.
Mindkét magyar formáció világbajnoki döntőt táncolt! A Pécsett megrendezett Standard Táncok Formációs Világbajnokságán a szentesi Szilver TSE és a házigazda Szigó KTSE csapata képviselte Magyarországot.
Nagy tervek a Magyar TáncSport Szakszövetségnél (MTáSz). A szervezet a jövőben itthon gyakorlatilag az összes táncos műfaj felé nyitna, Magyarországra hozná a Nemzetközi TáncSport Szövetség (WDSF) jövő évi tisztújító közgyűlését és további nagy nemzetközi versenyek megrendezését tervezi. A sportág népszerűségéről, a zumba térhódításáról, valamint az idei sikerekről Zsámboki Marcellel, az MTáSz elnökével beszélgettem.
Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.
szájhigiéniai prémium termék forgalmazó
A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.
6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.
Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.