Copfos Running Warrior

A lányom szeret futni, nem csoda. Babakocsiban ülve is futottam vele, volt, hogy félmaratonnyi távot. Kacagott a kocsiban esőben, aludt napsütésben, természetes neki a hajrázás. A balett mellett jelenleg az akadályfutás az a sportág, amit nagyon szeret (lásd korábbi blogbejegyzések).

Olyannyira, hogy nélkülünk indult Bánkon, a VII. Running Warriors gyerekfutamán. 

Szeretjük Bánkot, a férjem minden évben indult az ottani tereptriatlonon. Kicsit bántuk, hogy nem tudunk most menni, de önálló a gyerekünk, jó kezekben van. A barátnőm versenyez, és a lányai is bírják az akadályfutó-életérzést. Szeretik az én lányomat, így együtt mennek, ahova csak tudnak. Itt is puszi és köszönet, Rita, hogy a barátnőm vagy, és Miki neked is, hogy a négy kislánnyal töltött nap után még tudtál mosolyogni.

Tehát hogy is van ez a copfos Running Warrior sztori? A verseny vasárnapjára már más programunk volt, így a lányunk a verseny előtti éjszakát is a barátnőkkel töltötte. Alvós cucc el, versenyruha, sportcipő szintén. Nem izgult, mondta, csinált már ilyet, menni fog. Elhiszem neki, ilyen. Vasárnap azért rá-rápillantottam az esemény oldalára, hátha valami információ jön, de csak a futam után érkezik egy fotó és az üzenet a barátnőmtől: „Ügyesek voltak, megcsinálták.” Boldogok a lányok a képen, nyakukban az éremmel. Már az ajándék csokinál tartanak.

Amikor este hazahozzuk a copfos futó harcos-lányunkat, aktív élménymesélésbe kezd. „Képzeld Anya! Vizes lett a cipőm, háromszor is bele kellett menni a patakba. Nem merültem el, és segítettek is. És tudok úszni, és ezért nem féltem. Apa, tetszett a kötéllel való kimászás. A palánkmászás. Az akadályugrás és a lógás. És a gumikon való átkelés is. Ritáék jöttek utánam, de egyedül mentem. Nem voltunk olyan sokan, de jó volt. Lehorzsoltam a térdem, látod, de nem fájt. Mikor lesz a következő verseny? Ugye akkor te is jössz?”

A Running Warriors egy olyan versenysorozat, amely csodaszép fekvésű magyar helyszíneken (Szandaváralja, Kamaraerdő, Bánk), magyar szervezésben, két különböző távon zajlik felnőtteknél (4 km és 8 km), nappali és éjszakai futamokon. A gyerekeknek 1,5 km-t kell letudniuk. Kezdők és profik egyaránt indulhatnak. Felkészülésben, indulásban, verseny-választásában, gyerekek felkészítésében is segít a 2017-ben megalakult TEFUTSZ, a Terep-Akadályfutó Szövetség.

A következő Running Warriors-on én is ott leszek, és copfba kötöm a hajam, mint a lányom…

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!