Dr. Kiss Gergellyel lehet csobbanni

Az úszás mellett a vízilabdázást és a búvárkodást is ki lehet majd próbálni szerdán a megújult Dagály-fürdőben, ahol a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa programjának keretében válogatott úszókkal, valamint olimpiai és világbajnok vízilabdázókkal is találkozhatnak az érdeklődők. Az eseményen többek között dr. Kiss Gergellyel, a Nagy Sportágválasztó kommunikációs igazgatójával is lehet találkozni.

A Csobbanj, Budapest! elnevezésű rendezvény szervezőinek közleménye szerint szülők és gyerekek közösen próbálhatják ki a búvárkodást, vízilabdázhatnak a sztárokkal, úszási technikájukon pedig oktatók segítségével javíthatnak.

A Római SE és a Városgazda Utánpótlás Akadémia kezdő, haladó, illetve már válogatott szintű úszói bemutatót is tartanak, a vízilabdázók közül pedig Gangl Edina, dr. Kiss Gergely, Kósz Zoltán és Gergely István ismerteti meg a sportág szépségeivel és előnyeivel az érdeklődőket, akik aztán vízbe is szállhatnak az olimpiai és világbajnokokkal.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.