Egyedül nőként a férfiak között

Április utolsó hétvégéjén a Hungaroringen kezdi meg a szezont gyorsaságiban is Vogel Adrienn. A Roger Racing Team versenyzője számára raliban már elstartolt az évad március végén az Eger Rallye-n bemutatkozó Kia Platinum Rally Cupban, most pedig – a WTCR betétfutamaként – pályán is beveti a Kia Picantót a versenyzőnő.

A Kia Platinum Cup hatfordulós bajnokságában idén is a Roger Racing Team színeiben, de megújult dizájnba öltöztetett Kia Picantóval kezdi meg a versenyzést Vogel Adrienn, a márkakupa mezőnyében egyedüli nőként. A 2018-ban összetett hetedik helyig jutó magyar versenyző idén top3-ban szeretne végezni.

 “Pörgős bajnokságra számítok, hétvégenként két versenyen lesz lehetőségünk pontokat gyűjteni. Ahogy az előző években is megtapasztaltam, nem ritkák a kontaktok, annak ellenére, hogy kicsi autókkal megyünk, sokszor kifejezetten kemény szituációkba keveredünk az ellenfelekkel. Egyre több a tapasztalatom, de a mezőny idén sem lesz gyenge, keményen meg kell majd küzdeni minden pozícióért. Idén új csapattársam lesz, Bernula István személyében” – foglalta össze tapasztalatait Vogel Adrienn.

 A Roger Racing Team versenyzője természetesen a szezonnyitó hungaroringi fordulóját várja legjobban. “A hazai versenyeknek mindig különleges a hangulata, főleg így, hogy a WTCR betétfutamaként indulhatunk. A magyar szurkolók világszínvonalú hangulatot teremtenek a Hungaroringen, nagyon remélem, hogy egy dobogós helyezéssel sikerül meghálálnom a támogatásukat, ahogyan tavaly is, amikor egy futamgyőzelmet és egy harmadik helyet szereztem. Idén új, fekete-arany-vörös színű lesz a versenyautóm és a sisakom is. Bízom benne, hogy az új dizájn új eredményeket és egy kis szerencsét is hoz majd” – árulta el terveit Vogel Adrienn.

 A Kia Platinum Cup idei versenynaptára:

április 27-28.: Hungaroring, Magyarország

május 18-19.: Red Bull Ring, Ausztria

június 8-9.: Tor Poznan, Lengyelország

július 6-7.: Szlovákiaring,

augusztus 31. – szeptember 1.: Most, Csehország

október 10-12.: Monza, Olaszország

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.