Rengetegen említik azt, hogy sportos családban nőttek fel vagy, hogy gyerekkoruktól kezdve jelen volt az életükben valamilyen módon az a bizonyos sportág. Természetesen mindig vannak kivételek, akik egyszer csak valami véletlen folytán találkoznak az „igazi”-val, én is épp ebbe a csoportba tartozom.
Mindig is érdekelt és a mai napig kíváncsian hallgatom az emberek történeteit arról, hogy ki, hogyan, milyen módon került kapcsolatba az Ő kedvenc sportjával.
Rengetegen említik azt, hogy sportos családban nőttek fel vagy, hogy gyerekkoruktól kezdve jelen volt az életükben valamilyen módon az a bizonyos sportág.
Természetesen mindig vannak kivételek, akik egyszer csak valami véletlen folytán találkoznak az „igazi”-val, én is épp ebbe a csoportba tartozom.
10 éves voltam, amikor iskolánkban „suli kosár” indult alsó tagozatos diákok számára, melyre rögtön nagyon sok osztálytársam jelentkezett. Emlékszem pár hét után a lányok 80%-a már kosarazott, így azt hiszem nem meglepő, hogy kis idő elteltével én is becsatlakoztam hozzájuk. Nagyon tetszett az edzés, a társaság, az egész közeg magával ragadó volt.
De mégis az élet milyen furcsa néha, én, aki addig semmilyen edzést nem látogattam, valamilyen oknál fogva és tényleg nem emlékszem milyen indíttatásból ezekben a hónapokban elcsábultam egy másik foglalkozásra is, mégpedig a jazz balettra.
Így egyszer csak azzal szembesültünk, hogy hirtelen párhuzamosan két sportot is űztem már, heti 2-2 edzéssel. Emlékszem, szerencsére pont váltva voltak az edzésnapok, hétfő-szerda és kedd-csütörtök felállással, így összeegyeztethető volt a két teljesen különböző mozgásforma edzéseinek látogatása. Emlékszem volt olyan, hogy szombat este balett ruhában, kisminkelve fellépésem volt a Városi Művelődési Központban, majd másnap az egyik nyíregyházi iskola tornatermében kosárlabda mérkőzést játszottam. Viszont ahogy telt az idő egyre nehezebb volt mind a kettőt lelkiismeretesen, maximális erőbedobással csinálni, hiszen az edzések száma is megnövekedett és mellette az iskolába is egyre többet kellett készülni, tanulni. Kettészakadni sajnos nem tudtam és nem is akartam, így választanom kellett.
A jazz balettet választottam és abbahagytam a kosárlabda edzések látogatását.
Ez az állapot emlékszem két hétig tartott. 🙂
Ennyi idő kellett ahhoz, hogy rájöjjek nekem a kosárlabda pályán a helyem és ez az elhatározásom azóta is tart, pedig már eltelt azóta több mint 20 év.
Innentől kezdve a kosárlabda írta az életem további forgatókönyvét. Hiszen a sportágnak köszönhetem, hogy az életem részévé vált a sportok iránti szeretet és elköteleződés. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy testnevelő-gyógytestnevelő tanári diplomát szereztem a Testnevelési Egyetemen, most pedig a Nagy Sportágválasztó szervezői csapatában dolgozom.
…és természetesen nem szakadtam el ezek mellett sem szeretett sportágamtól.
Miután 15 évesen letettem a játékvezetői vizsgát, igyekeztem mind a két fronton helytállni, játékosként, játékvezetőként egyaránt.
Jó ideje már, hogy a kosárlabda mezeket elpakoltam, helyette már „csak” a játékvezetői szerelés található meg a szekrényemben.
21 év sok idő… rengeteg minden történt velem ez idő alatt. Gyerekből felnőtté váltam, feleség lettem és édesanya.
Egy dolog viszont nem változott, a KOSÁRLABDA még mindig jelen van az életemben.
