ÉLETÜNK A SPORT – AVAGY A SZERVEZŐK IS VÁLASZTANAK

Finoman szólva is élénk kisgyerek voltam, valamit kezdeni kellett az energiámmal, és erre a legjobb megoldást a sport jelentette.

Ovis tornával kezdtem, melyet az úszás és a birkózás követett az általános iskolában, ahol sportosztályosként kötelező volt az egyesületben sportolni. Negyedik osztályosként vette kezdetét a nagy szerelem, a kézilabda – ugyan becsúszott közben egy év foci –, de hetediktől kizárólag a kézilabda körül forgott a világ.

Akkor VHS kazettákra vettem fel az elérhető összes kézilabda mérkőzést és néztem ezeket rongyosra, ha nem játszottam, akkor nézőként bukkantam fel valahol Budapesten. Úttörőstadion, Bp. Honvéd, Elektromos egyesületek jelentették az egyes állomásokat, melyet a Testnevelési Egyetem követett.

Életem meghatározó éveit töltöttem el a TF-en, ahol kiváló tanároktól, fantasztikus társak között tanultam meg mindent, amit a sportkultúráról csak lehet. Testnevelőtanárként és kézilabda szakedzőként szereztem diplomát.
Semmivel sem összehasonlítható, emberformáló, mégis szórakoztató, élményekkel teli időszaka ez az életemnek. Olyan készségekre és attitűdre tettem szert, amelyet a mai napig hasznosítani tudok a munkám során.

Az egyetem elvégzése után testnevelő tanárként kezdtem el dolgozni, miközben a Hargita KC-ban sikerült NBI-ben is pályára lépnem. Ebben az 5 évben, már az ifjúsági csapat edzője voltam.

Néhány év elteltével mégis valami másra vágytam, így váltottam. A kommunikációban, ezen belül is a rendezvények világában találtam meg ugyanazt, amit gyerekként a kézilabdában.

A sportban szerzett tapasztalatok és az egyetemen tanultak nagy segítséget jelentenek, hiszen a kitartás, a stressztűrő képesség elengedhetetlen ebben a szakmában.

Kommunikációs ügynökségeknél, túlnyomórészt multinacionális cégek számára szerveztem kampányokat, eseményeket, de mindezek mellett legnagyobb örömömre, számos sportrendezvényt is.

Az első két Magyar Hoki Napja, az első Magyar Kézilabdázás Napja mellett a 2020-as budapesti vízilabda Eb szervezésében is lehetőségem volt részt venni.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!