Elkezdtük a szeptemberi Nagy Sportágválasztó szervezését

Az első Nagy Sportágválasztón, 2007-ben 20 sportág mutatkozott be. A helyszín akkor is a kőbányai Merkapt Sportközpont volt, a dátum pedig szeptember 22. A cél pedig az lebegett a szemünk előtt, hogy a résztvevők kipróbálhassák a sportágakat és minél körültekintőbben tudjanak azok közül választani.

Több mint tíz év telt el azóta – és a rendezvény nagyon sokat változott. Az esemény kétnapos lett, az első, párszáz résztvevő helyett a legutóbbira már több mint 20 ezer ember látogatott el és természetesen a sportágak száma is megnőtt: több mint 100 sportág mutatkozott be, plusz – mert kiegészült a program – 30 hangszer.

A Budapesti Nagy Sportágválasztónak már kialakult menetrendje van, pénteken az előre bejelentkezett oktatási intézmények tanulói látogathatnak el a rendezvényre, a szombat pedig a családoké.

A Nagy Sportágválasztó és a Nagy Hangszerválasztó célja továbbra is az, hogy a gyerekek számára a választás sikeres legyen, mindenki találja meg az önmagához leginkább illő sportágat, illetve hangszert – és természetesen az is, hogy a sportágak növelni tudják a bázist. Ez mindenkinek jó, hiszen a gyerekek olyan sportágat tudnak választani, amit örömmel, még felnőttkorban is tudnak űzni, a sportegyesületek pedig bővíteni tudják a közösségüket.

Szervezőként átérezzük a felelősségünket, hiszen egyrészt életre szóló élményt gyűjtenek a gyerekek a rendezvény által, másfelől akár el is dőlhet a sorsuk: ha sikerül számukra megfelelő sportágat bemutatni, akkor az a sportág végig is kísérheti az életüket. A sportágválasztó az egyén boldogulásán túl a közösségi érdekeket is szem előtt tartja, minél több gyerek sportol, az minél több család számára segítség, ez pedig hat az egész társadalomra.

Amit az idei Nagy Sportágválasztóról tudni kell:
Időpont: szeptember 10-11.
Helyszín: Merkapt Sportközpont
Sportágak: több mint 100 sportág próbálható ki díjmentesen
Motiváció: élsportolók, újdonsült olimpiai bajnokok várják a résztvevőket

 

Csapatunk már el is kezdte az őszi sportágválasztó szervezését, a friss hírekről folyamatosan hírt adunk!

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.