Emelje fel az a kezét, aki ne jógázott volna már, vagy ne lenne olyan ismerőse, aki hatalmas jóga bolond. Nekem is van egy pár ilyen barátom, akik időről időre győzködni kezdenek miért is lenne jó, ha egyszer én is csatlakoznék egy órára. Természetesen mindig akadt kifogás, de az igazság az, hogy nem hittem benne, hogy bármi pluszt tudna adni nekem. Azonban 2020 egy új évtized, megfogadtam, hogy több új dolgot próbálok ki. Ennek eredményeképpen, szempillantás alatt egy jógaórán találtam magam és már nem volt visszaút.
Debrecen egyik kis stúdiójában, az öltözőben átvettük a „jóga ruhánkat”, ami legkevésbé sem úgy elképzelendő, mint amit a neten látunk. Félve léptem be az üres terembe, ahol már egymás mellé terített jóga matracok fogadtak. A többiek magabiztosan elhelyezkedtek, miközben én pár szavas bemutatkozásra a tanárhoz indultam. Az első megkönnyebbülés akkor ért, mikor ő a legnagyobb nyugalommal és kedvességgel elmondta, hogy mire számítsak, de a legfontosabb, hogy próbáljak csakis magamra figyelni és pillanatok alatt megértem miért ennyire közkedvelt a jóga.
Rövid ráhangolódással kezdtünk, ami azt jelentette, hogy csukott szemmel tudatosítottuk a légzésünket, ami annyit jelentett, hogy csukott szemmel mély levegőket vettünk (néha lestem, hogy ez nem valami trükk-e, hogy én becsukjam a szemem miközben a többiek jót kacagnak rajtam, de lassan megnyugodtam, hogy nem). A tanár velünk együtt végezte a gyakorlatokat és tulajdonképpen el is felejtettem a félelmeim, hiszen egyik póz követte a másikat, időnként a lábamra, kezemre, légzésemre kellett figyelni, később meg már a hátamra, medencémre és a hasamra is. Ez sokkal nagyobb kihívást jelentett, mint ahogy én azt elképzeltem, így közel 20 perc után mikor már azt hittem BŐVEN belecsaptunk a jógába a tanár a legaranyosabb mosollyal közölte, hogy vége a bemelegítésnek, kezdjünk el jógázni. Először azt hittem viccel, de körülöttem senki nem nevetett, határozottan várták a következő utasítást és akkor megértettem, hogy nem különbözik ez a jóga a múltbéli sportágaimtól, bizony fel kell kötni a gatyát.
Nem kell megijedni, nem a pózok voltak teljesíthetetlenek, teljesen hétköznapi gyakorlatok voltak: pl. hajlékonysági pózok: fogd meg a lábfejed, tedd le a kezed a talajra, miközben nyújtott a lábad, voltak olyanok, amelyek egyensúlyérzéket követeltek, mindezt 8-12 légzésen keresztül kitartva. Természetesen mondta az oktató, hogy nem gond ha nem bírjuk ki, mozgassuk meg a végtagjainkat. De tudjátok ki fogja feladni és megszégyenülni, leginkább saját maga előtt? Nem én! 🙂
Lassan, de biztosan közeledtünk az óra végéhez, amikor levezető, talajgyakorlatokat végeztünk. Megnyugvást nyújtott számomra, hogy már nem borulhatok fel és az órát a “hullapózzal” zártuk, tehát izmainkat ellazítva feküdtünk a földön. Ezt nagyon értékeltem. 😀
Milyen volt az óra után? Mintha egy békesség-buborék vett volna körbe, amiből semmi nem tudott kimozdítani.
Fogok-e még menni? Hogyne! Csak előbb tudjak holnap kimászni az ágyból…. 😀
