A nyárról az emberek többségének minden bizonnyal a feltöltődés, a kikapcsolódás jut az eszébe. Élsportolóinknak azonban a nyári hónapok kőkemény munkával, a következő szezonra való felkészüléssel telnek. Vajon mennyi idejük jut a pihenésre?

Bajnokaink életvitele korán sem irigylésre méltó, annál inkább sikereik. Azonban utóbbiaknak mindent alárendelnek, legyen szó pihenésről, szórakozásról, családról,  vagy barátokról. Egy-egy idény, a hazai bajnokságokkal, a nemzetközi összecsapásokkal, a világversenyekkel kevés időt hagy arra, hogy szeretteikkel legyenek vagy foglalkozzanak kicsit önmagukkal.

Mindezek alól a nyár sem kivétel. Jobb esetben néhány hét, esetleg maximum egy hónap áll rendelkezésükre, hogy feltöltődjenek, kikapcsolódjanak. Természetesen a „leállás” során sem maradhatnak mozgás nélkül, a szakmai stáb által kiadott edzéstervet ilyenkor is el kell végezniük.

Sportáganként más és más a versenyidőszak rajtjának időpontja, a mérkőzések, megmérettetések gyakorisága, ezen feltételek határozzák meg a nyári „alapozás” kezdetét és végét, tartalmát és programját.

Három népszerű sportág egy-egy képviselőjét kértük meg, hogy segítsenek belelátni évük ezen időszakába, árulják el hogyan töltik a nyarat, van-e lehetőségük pihenni és mire is készülnek ebben a három hónapban.

Gangl Edina, Európa-bajnok vízilabdázónk gondolkodás nélkül kezdett bele mondandójába a kérdésre, miszerint hogyan foglalja el magát a nyári hónapok alatt?!

„Természetesen edzésekkel. Azt hiszem, nem nagyon kell lefoglalni magunkat, mert az edzőink gondoskodnak róla, hogy ne unatkozzunk. 🙂 A kialakult helyzet kissé átírta a versenynaptárat, úgyhogy a nyarunkat a következő szezon felkészülésére fordítjuk, amely valószínűleg augusztus első felében kezdődik a Magyar Kupával, de hivatalos döntés nem született a pontos dátumokról. Mivel még nincs meg az olimpiai kvótánk, ezért januárban egy fontos világesemény vár ránk, amivel megszerezhetjük az indulási jogot, szóval a válogatottnál most ez van fókuszban. Ha ez sikerül, akkor lehet tovább tekinteni és beszélgetni az olimpiáról.” 🙂

Forrás: Kovács Anikó/MVLSZ

Somfai Péter, Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes, olimpiai bronzérmes párbajtőrvívónknak a jelenlegi helyzet több teret engedett, hogy családjával lehessen, ezzel szemben viszont el is szokott a pásttól.

„Nem túl jellemző, hogy nyári szünetünk lenne, hiszen ilyenkor szokott lenni az évenként rendezett Európa és Világbajnokság. Azonban a jelenlegi helyzetben szerencsére több időt tölthetek a családommal, a három kislányommal és a feleségemmel. Az edzések befejezésével pedig lemegyünk a család balatonalmádi nyaralójába. Aktív pihenéssel töltjük az időt, sokat kerékpározunk, kirándulunk és szabadtéren sportolunk. Valószínűleg a július így fog telni és augusztus elején térünk vissza újra a terembe. Mivel egyelőre nincsen nemzetközi és így hazai versenynaptár sem, nehéz a felkészülést pontosan időzíteni. De augusztus elején alapozó edzőtáborral kezdünk, kondi edzésekkel és gyógytornával. Ezek után jöhet a szakmai munka. Nem emlékszem, hogy valaha is töltöttem volna ennyi időt vívás nélkül, úgyhogy érdekes lesz újra pástra lépni, de azt hiszem, 30 év folyamatos munkája nem kopik meg 3-4 hónap alatt.”

Forrás: Budapesti Honvéd SE

Háfra Noémi, junior Világbajnok, magyar válogatott kézilabdázónk, az FTC-Rail Cargo Hungária játékosa a karantén időszakban annyit pihent amennyit talán még sosem, ettől függetlenül viszont már alig várja, hogy belevághasson az edzésekbe és újra folyamatosan labdát foghasson.

„A kényszerpihenő miatt sajnos most előre kellett hozni a nyarunkat, a „pihenésünket”, hiszen azt az időszakot is így foghatjuk fel, amikor nem edzhettünk együtt. Nem nagyon volt még ennyi szünetem, mióta kézilabdázom, de most úgy érzem, picit legalább sikerült feltöltődnöm, sikerült kipihennem az előző évek terhelését. Igaz, jobb lett volna nyaralással pihenni, ha nyáron el tudtunk volna utazni valahova, és azt is sajnálom, hogy nem tudtuk lejátszani a válogatottal a selejtezőket, illetve a bajnokság is félbeszakadt. A szünet idején is végeztünk otthoni edzéseket, májusban pedig újra együtt edzhettünk a csapattársakkal. Az új idényre való felkészülés kezdete előtt lesz még közel három hét, amikor pihenhetünk, akkor talán már szabadabban mozoghatunk, mint márciusban és áprilisban. Remélem, belefér néhány kirándulás, esetleg pár napra el is utazhatunk majd ebben az időszakban. Persze, a szokásoknak megfelelően kapunk majd egyéni edzéstervet, amit otthon kell elvégeznünk. A felkészülés július 6-án kezdődik, és nagyon motiváltan várom már. Tizenegy felkészülési meccset játszunk majd a nyáron, és kell is ilyen sok, hiszen jó néhány új játékos érkezik a csapatba, hasznosak lesznek ezek a meccsek, összeszokhatunk a társakkal.”

Forrás: FTC Kézilabda
FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!