Extrém – Kitartóan haladnak Rakonczayék

Továbbra is tartja magát az előzetes taktikához a Déli-sark Expedíció. Ez pedig nem hangzik másképp, mint menni előre, lépésről lépésre, méterről méterre, kilométerről kilométerre. Az utóbbi napokban nagyon nehéz dolga volt Rakonczay Gábornak, aki a négytagú nemzetközi csapatnak a tagja. A magyar extrém sportoló egyébként elszántan halad a Déli-sarkpont elérése felé, és átlépte a 84. fokot, de ehhez az eredményhez ismét egy brutálisan nehéz nap vezetett – hangzott el a Retro Rádióban.

„Tartanunk kellene a napi húsz-huszonegy kilométert átlagban, hogy idő és élelem terén biztonságban legyünk, de ezt jóindulattal is csak alulról súroltuk ma is – mondta Rakonczay. – A csapat erejét azonban ezúttal is teljesen kihasználtuk, úgyhogy ebben ennyi volt. Jó hír viszont, hogy a fáradtságtól, és a hideg miatti kisebb sérülésektől eltekintve mindenki egyben van. Én továbbra is optimista vagyok, mert bár messze még a vége, biztosan lesznek gyorsabban járható területek.”

Ami a felszíni kondíciókat illeti: mély, barázdált havon küzdik előre magukat a sportolók, ami miatt a szán gyakran (sőt, majdnem mindig) tolja maga előtt a havat, ettől persze még nehezebb húzni.

 

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.