Ezüstérem taekwondóban

A Las Vegasban zajló, G2-es besorolású US Openen szerda hajnalban (magyar idő szerint) ért véget az első, magyar érdekeltségű versenynap. Egyetlen kadet indulónk, a tavalyi Európa-bajnok Molnár Bendegúz a döntőig jutott, ahol a tavalyi világbajnok ellen egyetlen ponttal maradt alul.

Molnár Bendegúz (kadet, 37 kg) a legjobb 32 közé kerülésért az amerikai Liang ellen küzdött, és nyert 17-8-ra. A második összecsapáson, a szintén hazai pályán szereplő Powert 34-18-ra, a nyolcaddöntőben az amerikai Vangot 19-18-ra múlta felül. A négy közé kerülésért rendezett összecsapáson újabb amerikaival került össze, de Allen sem tudta útját állni, 14-5-ös legyőzésével már biztos volt az éremszerzés.

Az elődöntőben a szintén amerikai Cullinane elleni 6-2-re győzött, így jöhetett a tavalyi világbajnok, a mexikói Salazarral a döntőben. Bár 3-1-re vezetett a közép-amerikai ellen az első menetet követően, de Salazar fordított, és végül 9-8-ra nyert, így Molnár Bendegúz ezüstérmet szerzett a tengerentúli viadalon.

Forrás: Magyar Taekwondo Szövetség

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.