Bicsák Bence a tokiói olimpián sportágában minden idők legjobb magyar eredményét érte el a hetedik helyével. A pécsi triatlonos most feltette a koronát az idényére: a világbajnoki sorozat Abu-Dzabiban rendezett állomásán bronzérmes lett. Soha jobb idényzárást, most pedig hosszú pihenő vár Bencére.

A 26 éves triatlonos az M1-nek nyilatkozott a sikere után. Elmondta, hogy nagyon nehéz év van mögötte, mert sérülés hátráltatta, éppen ezért fokozottan örül ennek a nagyon értékes harmadik helynek:

– Ez a bronzérem nagy meglepetés, mert idén nem voltam jó formában. Egyedül az olimpián tudtam kihozni magamból a maximumot – kezdte Bence. – Számomra szinte nem is volt tétje a mostani versenynek, már annak is örültem, hogy egyáltalán el tudtam indulni a sérülésem után. Éppen ezért keveset készültem, nem tudtam mire számíthatok, és talán éppen az vezetett ilyen eredményhez, hogy pihentebb voltam, mint máskor.

Bicsák a sprinttávú versenyen (750 méter úszás, 20 kilométer kerékpározás, 5 kilométer futás) a 15. hely környékén ért partra az úszás után, a kerékpározásban az első boly kettészakadása után egyedül ért fel a legjobbakhoz, a harmadik helyét pedig egyértelműen a kiváló futásának köszönhette.

A következő szezon áprilisban kezdődik, az arra való felkészülés persze sokkal előbb, de végre lesz ideje kipihenni magát, hiszen fizikálisan és mentálisan is nagyon kimerült.

Az olimpia előtt önbizalomhiánnyal küzdött, nem találta önmagát, majd egy hónappal Tokió előtt megsérült a térde, már az is csoda volt, hogy rajthoz tudott állni, az pedig, hogy ebben a hatalmas nemzetközi konkurenciát felvonultató sportágban hetedik lett, szinte maga a csoda. A nehéz és az olimpiától eltekintve nem túl jól sikerült évnek végül méltó lezárása lett ez a nagyszerű bronzérem, ami talán lendületet és hited ad majd a felkészülés és a következő idény során is.

 

Fotó: World Triathlon

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!