Húzd fel a túracipőt, vedd fel a túrahátizsákot!

Szívesen fedeznéd fel gyalogosan Budapest rejtett kincseit? Akár csak néhány óra, vagy ha éppen egy egész nap áll a rendelkezésedre, a túra mindenképpen tökéletes választás. Segít elterelni a gondolataid, kimenekít a város zajából, egészséges és természetközeli.

A séta nem véletlenül a legalapvetőbb mozgásformánk. Már kisgyermekként megtesszük első lépéseinket, így ismerjük meg lassacskán a világot, majd egész életünk során járjuk saját utunkat, így tapasztalatokat és élményeket gyűjtve.

A „kötelező”, mindennapos jellegén kívül a gyaloglás természetesen remek szabadidős időtöltésként is funkcionál. Számos felfedezni és bebarangolnivaló erdőséget, zöld területet találunk Budapesten és vonzáskörzetében, melyet vétek lenne kihagyni egy-egy hosszú hétvége vagy akár a nyári hónapok során. Az átmozgató, felfrissítő sétán át a komoly, kaptatókkal teli teljesítménytúráig, mindannyian megtalálhatjuk az igazán kedvünkre valót.

Egy rövid, megnyugtató, könnyed sétára hív a 376 méter magas Látó-hegy, legmagasabb pontján az Árpád-kilátóval. A Fenyőgyöngye étterem kitűnő kiindulási pont, mely a Kolosy térről tömegközlekedéssel megközelíthető. Innen, követve az Országos Kéktúra jelzéseit, eltéveszthetetlen, kanyargós, fenyőkkel szegélyezett út vezet a kilátóhoz. A kilátás páratlan, a hatalmasra nőtt lombok takarásában láthatóak többek között hidaink, a Gellért-hegy és a budai oldal egy része.

Forrás: Hirling Bálint - We Love Budapest

Ha tél, ha nyár a Normafa örök klasszikus. A fővárosiak életében meghatározó helyszínként szolgáló zöld övezet elérése már önmagában kalanddal kecsegtet. A legjobb, ha a Hűvösvölgyből gyermekvasúttal vagy a Városmajortól fogaskerekűvel vesszük célba. A Normafa hatalmas területei, parkrészei kiválóan alkalmasak például piknikezésre, ejtőzésre, tollasozásra, biciklizésre, de játszótérként kiépített elemei is nagyszerű elfoglaltságot jelenthetnek a gyermekeknek. Családok és baráti társaságok közkedvelt kirándulóhelye, mely mindig újabb és újabb arcát képes elénk tárni. Egyszerűen megunhatatlan.

Forrás: Szabó Gábor - We Love Budapest

Azok, akik igazán magasra szeretnének törni és a csúcsot célozzák meg, mindenképpen a Nagy-Kopasz hegy felé vegyék az irányt. A Budai-hegység legmagasabb pontja, 559 méterrel, egy 10 kilométeres, Sisakvirág tanösvény névre keresztelt túraútvonalat rejt magában, mely a hidegvölgyi erdészlaktól indul, és egészen Nagykovácsiig vezet el. Teljesítménytúránk folyamán érdemes útba ejteni a Csergezán Pál-kilátót, mely vörösfenyőből készült és tetejéről ráláthatunk a Hármashatár, illetve a János-hegyre is.

Forrás: Hirling Bálint - We Love Budapest

Végezetül kicsit kimozdulva Budapestről, de még annak vonzáskörzetében maradva, Pilisen találjuk a talán legismertebb és legszebb Dunakanyarra néző panorámával rendelkező Prédikálószéket. Sétánk során a piros háromszöggel jelölt turistautat kell követnünk, mely érinti a Vadálló köveket, tartalmaz egy kemény emelkedőt, de a fentről elénk táruló látványért mindenképpen megéri egy kicsit küzdeni. A visszaút Dömösre már egy kényelmesnek mondható ereszkedéssel telik majd, így befejezve a kb. 16 kilométeres túrát.

Forrás: Bartha Dorka - We Love Budapest
FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.