A birkózás negyedik alkalommal mutatkozik be a Nagy Sportágválasztón. Tavaly óriási érdeklődés kísérte a sportág szereplését a Merkapt sporttelepén, ugyanis kilátogatott az újdonsült olimpiai bajnok Lőrincz Tamás és ezüstérmes testvére, Viktor. Idén is nagy érdeklődés várható, mert a gyerekek láthatóan imádják a birkózást, mondja Illés Gergely, a BVSC-Zugló szakosztályvezetője.

Hogy érezték magukat a gyerekek nálatok a korábbi eseményeken?

– A sportágválasztó meghatározó élmény minden gyermeknek, aki részt vesz az eseményen, ami abból is látszik, hogy nagyon sok későbbi csapattársat és barátot toboroznak évről évre. Illetve nagyon élvezik a rengeteg sportnagyság társaságát, akik eljönnek a rendezvényre.

Mi volt a legnagyobb, legkülönlegesebb élmény, amit a birkózás eddig adni tudott a kilátogatóknak?

– Szerintem a Lőrincz testvérekkel való találkozás a tokiói olimpia után, hatalmas volt az érdeklődés irántuk és nekik mindenkire jutott idejük.

Mivel lehet a leginkább felkelteni a gyerekek érdeklődését?

– Szerencsére a birkózószőnyeg vonzza a gyerekeket. Úgy is szoktuk nevezni: varázsszőnyeg. Ha kitartó és alázatos vagy az ott eltöltött idő alatt, nagyon sok helyre elrepíthet az életben.

Hogy érzed, miért lenne fontos, hogy a gyerekek sportoljanak, mozogjanak?

– Úgy gondolom, hogy a mozgás egy idős az emberiséggel, így a birkózás is. Mindenkinek szüksége van sportra, különösen a mostani mozgásszegény időkben. Rengeteg jótékony hatással rendelkezik szellemi és élettani szempontból is.

Mit tud adni a birkózás azoknak, akik mellette döntenek?

– Kitartást, önfegyelmet, állóképességet, ezek a kifejezések jutnak egyből eszembe, illetve az, hogy mi nem csak nagy bajnokokat szeretnénk a tanítványainkból nevelni, hanem törekszünk arra, hogy életre is neveljünk őket, olyan gyerekeket szeretnénk kinevelni, akik amikor kikerülnek tőlünk, megállják a helyüket a nagyvilágban is.

Tudtok-e olyanokról, akik a sportágválasztó hatására választotta a sportágatokat?

– Természetesen! Nagyon sok birkózót köszönhet szakosztályunk a Nagy Sportágválasztónak. Akadnak köztük már magyar bajnoki helyezettek is.

A május 27-28-ai Nagy Sportágválasztó és Nagy Hangszerválasztó eseményre a belépés INGYENES, de REGISZTRÁCIÓHOZ kötött!

Regisztrálj most: https://sportagvalaszto.hu/nagy-sportagvalaszto/

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.