„Jó lenne edzeni, de…” – kifogások helyett megoldások

  •  
  •  
  •  
  •  

Világbajnok vagy a kifogások gyártásában, ha edzésről van szó? Nem vagy egyedül, ahogyan a kifogások sora is végtelen. Összeszedtünk párat azok közül, amiket a leggyakrabban puffogtatnak az emberek, hogy segítsünk leszámolni velük, és nagyobb kedvvel húzz sportcipőt.

„Kinek van erre ideje?”

Tény, hogy ez az érv részben jogos, hiszen a munka, az ügyintézés, a bevásárlás, a gyereknevelés és a többi ügyes-bajos teendő valóban rengeteg idődet emészti fel. Csak az a baj, hogy így később mégis muszáj lesz majd időt szakítanod a mozgáshiány okozta betegségekre.

Ha alaposan megfigyeled, mikor mit csinálsz, akkor nagy eséllyel fogsz találni rövidebb-hosszabb holtidőket, amiket tévézésre, sorozatnézésre, közösségi oldalak pörgetésére, rétestésztaként elnyúló telefonos csevegésekre, álmodozásra vagy más időrabló tevékenységekre fordítasz. Nem azt mondjuk persze, hogy ne lazíts, anélkül becsavarodnál – de már negyedórányi mozgás is sokkal többet ér, mint a nagy semmi.

Ráadásul két legyet is üthetsz egy csapásra: otthon tornázni például úgy is lehet, hogy közben fél szemmel nézel valami szórakoztatót, és az edzőtermi kardiózás közben szintén hallgathatsz a mobilodon hangoskönyvet vagy zenét.

Ugyanígy okos megoldás olyan tevékenységeket összekötni a mozgással, amiket úgyis mindenképpen kellene csinálnod. Bringázhatsz például a munkahelyedre, leszállhatsz pár megállóval korábban és gyalogolhatsz, de a kutyád is hálásabban csóválja majd a farkát, ha kicsit többet futkározhat a reggeli vagy esti séta közben. Ugyanígy: ha a gyerek edzésre jár, és neked is van a helyszínen sportolási lehetőség, akkor várakozás közben élj vele!

De választhatod a legközelebbi street workout parkot vagy edzőtermet is – ha szerencséd van, akkor gyermekmegőrző is van a teremben. Sőt: ha összefogtok a kollégákkal, akkor a munkahelyedre szintén szervezhettek csoportos fitnesz- vagy jógaórát. 

„Edzés közben halálra unom magam…”

Kivéve, ha addig próbálgatod a sportágakat, amíg rá nem bukkansz arra, amit pont neked találtak ki. Erre jó megoldás a Nagy Sportágválasztó, ahol alkalmanként több mint 100 sportágba kóstolhatsz bele. De az is jó trükk, ha állandóan váltogatod a sportokat, így kisebb eséllyel unsz rá a mozgásra. Kiküszöbölheted az unalomfaktort úgy is, hogy barátokkal együtt edzel, akikkel lehet közben vagy előtte-utána pletykálni, vagy ha zenés csoportos órát választasz egy pörgős edzővel, aki szinte partihangulatot teremt az óra közben.

„Se kedvem, se erőm nincs mozogni egy fárasztó nap után.”

Érthető, ha így érzed, de a mentális és a fizikai fáradtság két külön kategória. Gyakran az szívja le leginkább az energiáidat, hogy egyfolytában kergetik egymást a fejedben a gondolatok és a teendők, amikre emlékezned kell. Sportolás közben ezeket hatásosan kiszellőztetheted a fejedből, hogy aztán legyen hely az újabbaknak. Ráadásul bármennyire hihetetlen, mégis igaz, hogy éppen a mozgás az a csodaszer”, ami talán a legjobban feltölt energiával, így valószínűleg idővel többet fogsz kipipálni a teendőid listájából. A kedélyállapotod szintén javulni fog, ha sportolsz, hiszen tudod: mozgás közben endorfin, közismert nevén boldogsághormon szabadul fel.

„Pocsék az idő a sportoláshoz!”

A megoldás: akkor ne dugd ki az orrod a négy fal közül, hanem csináld otthon vagy a jégeső-, szél- és viharbiztos edzőteremben. Megígérjük, hogy már a bemelegítés után sem fogsz dideregni! Nyáron pedig válassz légkondis termet, és igyál, igyál, igyál! 

„Nem az én pénztárcámhoz van szabva.”

Az biztos, hogy Dagobert bácsi teljes vagyonát el lehetne költeni menő sportcuccokra és sporteszközökre. De tényleg a külsőségek számítanak? Tele az internet ingyenesen letölthető, saját testsúlyos edzésprogramokkal; egyre több szintén ingyen használható sportpark, futó- és bringapálya van országszerte; de a Sportágválasztókért és egy erdei kirándulásért sem kell fizetni. Sőt: akár le is csíphetsz egy kicsit a cigi-, ital-, édesség- és éttermi költségeidből, ha vannak ilyenek…

„Ufónak érzem magam a konditeremben…”

Miért is? Sokan pont ugyanazért járnak oda, mint te: mert elégedetlenek a kondijukkal, tehát nyilvánosan elismerik, hogy nem tökéletesek – ahogy te sem. Szóval egy cipőben jártok! Ha esetlennek érzed magad, akkor kérd meg a teremedzőt, hogy tanítsa meg neked a gépeket használni: nem zavarod ezzel, hiszen ez a dolga. Plusz egy tipp: csoportos órán remekül el lehet bújni a hátsó sorban, ha az ügyetlenséged vagy az alakod frusztrálna…

„Úgysem a sporttól, hanem a diétától lehet fogyni.”

Tény, hogy diéta nélkül nem fog menni a fogyás, de az a kb. 30% sem kevés, amennyivel a sport segítheti az alakod formálását. Egyszerű: mozgás közben több kalóriát használsz fel, így annyival kevesebb zsír rakódik le. Ezenkívül nemcsak a fogyás miatt érdemes sportolni, hiszen a mozgás edzi és óvja a szív- és érrendszeredet, javítja az állóképességedet, jobban pörögnek tőle az agytekervényeid – hogy csak pár jótéteményt említsünk a rengetegből. Azt se felejtsd el, hogy ez nem tesióra: nem kötelességből csinálod, mint anno, hanem azért, mert szeretnéd megóvni az egészségedet, ami ha egyszer elveszett, nehezen szerezhető vissza. A legjobb megoldás a megelőzés, úgyhogy vágj bele már ma a mozgásba!

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!