A Nagy Sportágválasztó mindenkori alapvető célja, hogy minél közelebb hozza a gyerekeket a sportolás, a sportágválasztás lehetőségéhez. Június 8-án, a Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége rendezésében immáron nyolcadik alkalommal nyitotta meg kapuit a Kecskeméti Nagy Sportágválasztó.

Az eseménynek az Arany János Általános Iskola sportudvara adott otthont, amely már-már szűkösnek bizonyult a sok látogatónak köszönhetően.

Már reggel 7 órától nagy volt a zsongás sportudvarban, a résztvevő sportegyesületek lelkesen készülődtek a gyerekek fogadására. Megérkeztek a szánhúzó kutyák, felfújták a fallabda sátrat, lefektették a tatamit, felállították a céltáblákat… majd 9 órakor meg is érkeztek az első gyerekek, akiket újabb és újabb iskolai csoportok követtek. 

Közel 30 sportág vonult ki, bemutatókat tartottak, az edzők, sportvezetők pedig nemcsak felügyelték ezeket, hanem egyúttal a tehetségeket is keresték, hiszen a látogatók ki is próbálhatták a sportágakat, a nanbudót, a kettlebellt, az ökölvívást, a súlyemelést, a rögbit, az asztaliteniszt, az íjászatot, a lövészetet, a parkourt, a sakkot és hosszan lehetne még sorolni.

Az eseményhez kapcsolódóan a Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége ezúttal is versenyt hirdetett az iskolák számára, amely során a legtöbb diákot mozgósító intézmény sporteszköz-támogatásban részesül. Idén a II. Rákóczi Ferenc, az Arany János és a Lánchíd Utcai Általános Iskola megosztott első helyet ért el, ezzel mindannyian 80-80 000 Ft értékű sporteszköz-támogatáshoz jutnak.

Az idei rendezvény is bizonyította, hogy szüksége van a városnak a minden évben megrendezésre kerülő nagyszabású eseményre, hiszen a nap folyamán több mint 2700 diák sportolt a VIII. Kecskeméti Nagy Sportágválasztón.

Egyre több iskola, egyre több diákja látogat ki a rendezvényre, amiért köszönet az intézményvezetőknek, illetve mindenkinek, aki részt vett és vesz abban, hogy a Nagy Sportágválasztó évről-évre megnyithassa kapuit.

Mintegy összefoglalva az esemény fontosságát, következzen egy levél, melyet a 74 éves sakkozó, nemzetközi mester, Ábel Lajos írt Ujhidy Tibor főszervezőnek. 

„Kedves Tibi!
Neked és Munkatársaidnak tisztelettel megköszönjük, hogy a Nagy Sportágválasztó 2018-at megszerveztétek, s lehetőséget biztosítottatok, hogy azon részt vehessünk a Tóth László Sakk Egyesület Kecskeméttel. Ennyi gyerek spontán egyszerre, még egyszer sem akart játszani ellenem, pedig néhány sakkeseményen már részt vettem életemben!
A sportágválasztón azt az impulzust kaptam, hogy a SAKK ÉLNI AKAR KECSKEMÉTEN.
Még egyszer megköszönjük munkátokat.

Tisztelettel:

Ábel Lajos
TLSE”

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.