
Kecskemét adott otthont a 2019-es nyílt országos szkander bajnokságnak. Az esemény egyben Eb-kvalifikációs verseny is volt. Az országos bajnokságra több száz nevezés érkezett, az idei kontinensbajnokságot pedig a görögországi Loutrakiban rendezik meg.
A Nagy Sportágválasztó mindenkori alapvető célja, hogy minél közelebb hozza a gyerekeket a sportolás, a sportágválasztás lehetőségéhez. Június 8-án, a Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége rendezésében immáron nyolcadik alkalommal nyitotta meg kapuit a Kecskeméti Nagy Sportágválasztó.
A VIII. Kecskeméti Nagy Sportágválasztót 2018. június 8-án (pénteken) rendezik, a kecskeméti Arany János Általános Iskolában. Tavaly 35 egyesület várta a 10 iskolából érkező közel 3000 gyereket, és persze a családokat. Idén még több sportágat szeretnének bemutatni az érdeklődőknek.
Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.
szájhigiéniai prémium termék forgalmazó
A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.
6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.
Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.