Július végére fejeződik be a Maty-éren a kajak-kenu és evezős pálya korszerűsítése, amely a több mint negyven éve működő létesítmény történetének legnagyobb beruházása. Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a helyszínen rendezett szerdai bejáráson elmondta, a szegedi olimpiai központban az idei előtt is rendeztek már gyorsasági kajak-kenu világbajnokságokat, de a sport olyan gyorsan fejlődik, hogy az infrastruktúrának is követnie kell.

A kajak-kenu az egyik legsikeresebb sportág, a versenyzők pedig nemcsak eredményeikkel vívnak ki elismerést, hanem példaképek is. A fiatalok miattuk veszik a lapátot a kezükbe, és kezdik el azt a munkát, amely az egészségüket és az utánpótlás révén akár a későbbi eredményességet is szolgálja – fogalmazott a politikus.

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke kifejtette, a fejlesztés ugyan a világbajnokság apropóján valósul meg, de más sportágak, így a triatlon és a nyílt vízi úszás versenyeinek megrendezésére is lehetőséget teremt. A szakember elmondta, a fejlesztés leglátványosabb eleme, hogy a pályát kettéválasztó osztószigetet híd kapcsolja össze a szárazfölddel. A tévéközvetítések kamerái átkerülnek a szigetre,  a korábbi versenyekkel ellentétben nem egy nádas, hanem a több tízezer néző lesz a futamok hátterében. A szigeten kerékpárút épül, így az edzők kísérhetik majd tanítványaikat. Az NKM olimpiai kvalifikációs világbajnokságot augusztus 21. és 25. között rendezik meg Szegeden.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.