A Magyar Kutyasport Szövetség is ott lesz az V. Téli Sportágválasztón. A szervezet elnöke, Dér Andrea elmondta, számukra mindig hálás feladat részt venni ezen az eseményen.

„Ezeken a rendezvényeken a gyerekek és a kutyák rendszerint egymásra találnak. A srácok félelemérzet nélkül simogatják az állatokat, és nagyon jól lehet látni, hogy otthon kinek van kutyája és kinek nincs” – nyilatkozta a Sportágválasztó Magazinnak Dér Andrea.

A sportvezető beszámolt arról is, hogy a január 19-i eseményre több kutyával készülnek, ugyanis az állatokat folyamatosan cserélni kell, mert különben hamar elfáradnak. „A klasszikus szánhúzó fajtákkal találkozhatnak a gyerekek. A kutyáknak igyekszünk megfelelő mennyiségű időt biztosítani arra, hogy pihenni tudjanak” – tette hozzá az elnök.

A Vasas Jégcentrumban megrendezendő eseményen több mint 20 sportágat próbálhatnak ki az érdeklődők ingyenesen. Az V. Téli Sportágválasztóra itt lehet regisztrálni.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.