Liu Shaoang lehet, hogy kihagyja a vb-t

Kiengedték a kórházból az olimpiai bajnok Liu Shaoangot, aki a rövidpályás gyorskorcsolyázók drezdai világkupaversenyének pénteki napján kézközépcsonttörést szenvedett. Nem biztos, hogy indulhat a vb-n!

„A műtétre szükség volt, Liu Shaoang kezébe hat csavar került. Ezek évekig, akár a sportpályafutása végéig benne maradhatnak, de ha idővel zavarja őt, akkor el lehet távolítani azokat a kezéből” – mondta a magyar szövetség (MOKSZ) honlapján Tállay András csapatorvos, aki maga is jelen volt az Országos Sportegészségügyi Intézetben végrehajtott operáción.

A doktor szerint a visszatérésről a döntést a versenyző és az edzők hozzák meg, de „a hosszú távú karrier miatt célszerű lenne kihagyni” a márciusi világbajnokságot, mivel kontakt sportágról van szó, amelyben nem zárható ki, hogy újabb nagy ütést kap a sérült testrész. A rehabilitációval kapcsolatban hozzátette, tíz napig pihennie kell az MTK 20 éves sportolójának, míg a törés gyógyulási ideje hat hét – olvasható az MTI tudósításában.

Az Európa-bajnok gyorskorcsolyázó most hétvégén a világkupa-sorozat utolsó, torinói állomásán biztosan nem indul. A szezon a március 8-10-én esedékes szófiai világbajnoksággal zárul.

Fotó: facebook.com/shaoangliu

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.


New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.