•  
  •  
  •  
  •  

Pusztai Liza egyszerűen elképesztő! Két hét leforgása alatt három korosztályban nyert érmet! Március 4-én, Szocsiban, a junior és kadet Eb-n kadetként bronzot, majd pár nappal később, a juniorok között ezüstérmet szerzett. Március 17-én, Athénban, felnőtt Világkupa-versenyen újabb ezüstöt!

Pusztai Liza remeklése mellett arra is nehéz szavakat találni, hogy egy Világkupa-versenyen két magyar női kardozó is a legjobb négy közé jutott! Márton Anna bronzérmet szerzett, miután ő már az elődöntőben találkozott későbbi aranyérmessel.

Márton Anna és Pusztai Liza is érmet nyert tehát az athéni, egyébként nagyon erős Világkupa-versenyen!

Liza a legjobb 16 közé jutásért a kiemelt olasz Crisciót múlta felül (15:11), majd a nyolcaddöntőben lemosta az amerikai Fox-Gitomert (15:6). A negyeddöntőben már nehezebb dolga volt az új orosz csillaggal, Pozdnyakovával szemben, de végül egy izgalmas asszóban 15:14-re nyerni tudott! Az elődöntőben könnyedén nyert a világranglista ötödik, olimpiai negyedik francia Brunet ellen (15:9), és bár a döntőben alulmaradt a román Pascuval szemben (11:15), az ezüstérem óriási siker, minden gratulációt megérdemel, ahogy az edzői is, persze.

Pusztai Liza a döntőben remek tusokat adott az aranyérmes román Pascunak.

A 23 éves Márton Anna nyert már összetett világranglistát, Universiadét, volt Eb-második, vb-harmadik – és „természetesen” kadet és junior világbajnok – és az athéni Világkupán is besöpört most egy bronzérmet. A legjobb 16 közé jutás nagyon szoros küzdelemben (15:14, Sao) sikerült, a nyolcaddöntőben jóval nagyobb arányban múlta felül a venezuelai Benitezt (15:10), és a francia Lembach sem tudta megállítani a negyeddöntőben (15:11). Az elődöntőben viszont a román Pascu megakadályozta a magyar házidöntőt (12:15), de tényleg nincs miért keseregnünk, sőt. Nagyon szép volt, lányok!

Női kard egyéni Világkupa

Athén, 181 induló

  • A legjobb 16 közé jutásért: Márton-Sao (kínai) 15:14, Pusztai-Criscio (olasz) 15:11.
  • Nyolcaddöntő: Márton-Benitez Romero (venezuelai) 15:10, Pusztai-Fox-Gitomer (amerikai) 15:6.
  • Negyeddöntő: Márton-Lembach (francia) 15:11, Pusztai-Pozdnyakova (orosz) 15:14.
  • Elődöntő: Pusztai-Brunet (francia) 15:9, Márton-Pascu (román) 12:15.
  • Döntő: Pusztai-Pascu (román) 11:15.

Végeredmény: 1. Pascu (román), 2. Pusztai Liza (edző: Bódy István és Bódy Benjámin, válogatott edző: Gárdos Gábor), 3. Márton Anna (edző és válogatott edző: Gárdos Gábor) és Brunet (francia).

Forrás: Magyar Vívó Szövetség

(Címlapkép: Az athéni Vk dobogósai: Pusztai Liza, Pascu, Brunet és Márton Anna.)

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!