Már sétál és erősít a szívátültetésen átesett Fazekas Róbert

Fazekas Róbert december 16-án esett át szívátültetésen. Az Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes diszkoszvető azóta is a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán lábadozik, már sétál és az állapotához mért kondicionáló foglalkozásokon vesz részt. A 46 éves exsportoló egy genetikai betegség miatt szorult szívátültetésre.

Fazekas Róbert pályafutása során megtapasztalt jót és rosszat egyaránt. 2002-ben Münchenben Európa-bajnok lett, 2003-ban a párizsi világbajnokságon ezüstérmet szerzett. Majd elérkezett 2004, amikor az olimpián az első helyen végzett, de a doppingvizsgálaton nem adott elegendő mintát és elhagyta az ellenőrzés helyszínét. A doppingvétség (elégtelen mintaadás) miatt kizárták a versenyből.

Eltiltását követően 2007-ben tért vissza, a 2008-as olimpián 8. lett, majd a 2010-es barcelonai Európa-bajnokságon bronzéremmel zárt.

2012-ben pozitív doppingmintát produkált, szervezetében sztanozololt mutattak ki. Később kiderült, hogy az általa használt táplálékkiegészítő tartalmazta ezt az anyagot, beperelte a gyártó céget, a nyolcról hat évre csökkentett eltiltása azonban karrierje végét jelentette.

A karrierje során több műtéten átesett sportolóért a mostani műtétet követően már felesége és kislánya is aggódik, a Borsnak elmondta, hogy jólesik neki az érdeklődés. Azt is elárulta, hogy tudomása szerint egy német férfi szívét kapta, esélyei nőttek azzal, hogy a járvány miatt Németországban most nem végeznek transzplantációkat.

Fazekas még három hétig maradt kórházban, addig is nagyon odafigyelnek a szakemberek arra, hogy amennyire lehet, felerősödve távozhasson az exsportoló, akinek gyors gyógyulása összefügg azzal, hogy a sportnak köszönhetően jó általános állapotban van.

 

Fotó: nyugat.hu/Garai Antal Atom

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.