Megtörtük az olasz átkot

Ha volt mumus a budapesti jégkorong világbajnokságokon, akkor az minden bizonnyal Olaszország válogatottja volt, hiszen a két legutóbbi, Budapesten rendezett divízió I-es vb-n is legyőzték a magyar válogatottat, elütve minket a feljutástól. Ezúttal, hiába vezettek kétszer is, mi győztünk.

A kazahok elleni rövidzárlatos vereség – az első két harmadban egyértelműen jobbak voltunk, de a harmadikban elég volt pár perc rossz játék a 0:3-hoz – után szinte kötelező volt az olasz válogatott legyőzése a hazai jégkorong világbajnokságon.

Az ellenfél viszont tavaly még a főcsoportban szerepelt, játékosai egyébként is erős bajnokságokban edződnek, nem ígérkezett tehát könnyű feladatnak. Ráadásul a legutóbbi két, Budapesten rendezett vb-n is kikaptunk tőlük, ilyenkor (meg egy előző napi vereség után) az ember inkább csak óvatosan bizakodó.

Az első harmad sem adott túl sok okot a bizakodásra, hiszen gyengén játszottunk, az olaszok már az 5. percben megszerezték a vezetést, és egyébként is fölényben voltak, sokkal többször lőttek kapura.

A második harmad elején viszont Sofron remek passza után betalált Sarauer, és hiába került újra előnybe az olasz válogatott a harmad közepén, egy percen belül újra egyenlítettünk, ezúttal Vas János volt eredményes. A gólpasszt Sebők Balázs jegyezte.

Alig kezdődött el a harmadik harmad, amikor Sebők Balázs gólt szerzett – a Finnországban légióskodó hokis egyébként is teljesen más dimenzióban játszott –, és előnyét, remek játékkal meg is őrizte a magyar válogatott. Legyőztük Olaszországot, újra meccsben vagyunk tehát a feljutásért

A magyar válogatott mérkőzései:

  • április 22.: Magyarország–Kazahsztán 0:3
  • április 23.: Olaszország–Magyarország 2:3
  • április 25., szerda, 19.30: Szlovénia–Magyarország
  • április 26., csütörtök, 19.00: Lengyelország–Magyarország
  • április 28., szombat, 19.30: Magyarország–Nagy-Britannia

Az állás:

  Csapat GY HGY HV V GK GA Pont
1. Kazahsztán 2 0 0 0 +8 9:1 6
2. Olaszország 1 0 0 1 +1 5:4 3
3. Lengyelország 1 0 0 1 0 5:5 3
4. Magyarország 1 0 0 1 –2 3:5 3
5. Nagy-Britannia 1 0 0 1 –3 4:7 3
6. Szlovénia 0 0 0 2 –4 3:7 0

A magyar válogatott legközelebb, április 25-én a tavaly még szintén főcsoportos Szlovénia ellen lép pályára.

Forrás: Magyar Jégkorong Szövetség

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.