Méhész Anita mindenkit legyőzött

Méhész Anita Világkupa-győztes lett Csehországban. A magyar tekés a világverseny fináléjában a szlovén Brigitte Strelec ellen nyert 690 fával, ami világrekordnak számít. A sportág szabályai szerint azonban nem lett hivatalos világcsúcs, mert azt csak a világbajnokságokon elért eredményekkel lehet megdönteni. A csehországi VK-n Kiss Tamás és Tóth Andrea egészen a negyeddöntőig jutott. Az U23-asok között Brancsek János ugyancsak negyeddöntőzött, míg Tóth Katalin az első körben befejezte a szereplését. A csehországi VK-n Csányi Béla és Juhász Tibor segítette edzőként a magyar indulókat.

Méhész Anita a Sportágválasztó Magazinnak elmondta, régi vágya volt az egyéni VK-elsőség. „Fantasztikus érzés, hogy több mint 20 éves pályafutással a hátam mögött dobogó tetejére állhattam a Világkupán. Nem gondoltam, hogy ennyire kijön a lépés, hogy még egy nem hivatalos világrekordot is gurítok” – nyilatkozott Méhész az eredményhirdetés után.

A tekézőknél egy hét múlva megrendezik a BL-negyeddöntők visszavágóit. A legrangosabb kupasorozatban a férfiaknál összekerült a Szegedi TE és a Zalaegerszeg. Az első meccset a Tisza-parton bonyolították le, ahol a házigazdák 6–2-es előnyre tettek szert. A nőknél a ZTE-ZAEV TK hazai pályán a cseh KK Slovan Rosice csapatát fogadta és végül 5–3-ra nyert. A visszavágókat február 16-án rendezik meg, a párharcok győztesei bejutnak az idei BL-kiírás négyes döntőjébe.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.