A minigolf tulajdonképpen a golfból alakult ki. Egyrészt a golf a nagyközönség számára nem mindenhol volt elérhető, ezért sokan szerették volna játszani egy olyan változatát, amelynek kisebb a területigénye.

Az első, szabványoknak megfelelő minigolf létesítményt 1953-ban építették a svájci Locarno mellett. Ezután kezdett kialakulni a minigolf versenyjellege. A sportág nemzetközi szervezete 1959-ben alakult meg, és már abban az évben megrendezésre került az első Európa-bajnokság, majd később az első Világbajnokság is. A legsikeresebbek a svéd, a német és az osztrák versenyzők, ugyanis náluk rendelkezik a minigolf a legnagyobb hagyományokkal. Magyarországon az első pálya 1968-ban épült Balatonföldváron, és minden tekintetben megfelelt az eredeti svájci minigolf szabványnak. A versenysport szükségességének gondolata 1993-ban teljesedett ki, amikor megalakult a minigolf hazai sportszervezete, Pályagolfozók Szövetsége néven. 1994-től kezdődően rendszeresen megrendezésre került az országos bajnokság. A magyar minigolf szövetség 2001-ben a WMF /Világszövetség/ tagja lett, és a legjobb hazai játékosok ettől kezdve rendszeresen szerepelnek a Világbajnokságokon és az Európa-bajnokságokon.
2005-ben Magyarországon elsőként rendeztek a WMF égisze alá tartozó nagy nemzetközi versenyt, a szenior Európa-bajnokságot. 2008-ban újabb jelentős WMF világverseny zajlott hazánkban, mégpedig az Ifjúsági Nemzetek Kupája, májusban és az Ifjúsági Világbajnokság, augusztusban, melynek helyszíne Budapest volt.

Minigolf Országos Szakszövetség: www.minigolf.hu

A minigolf szabályai

  1. A játékot a kijelölt ütőhelyről kell kezdeni, és a labdát maximum 6 ütéssel a lyukba kell juttatni.
  2. Az eredménylapra fel kell írni, hogy az adott pályán mennyi ütéssel sikerült a lyukba juttatni a labdát. Amennyiben a 6. ütéssel sem sikerült teljesíteni a pályát, a játékos eredménylapjára 7 pontot kell felírni. A játék győztese az a játékos, aki a 18 pályán összesen a legkevesebb pontot éri el.
  3. Azt a labdát, amely nem jutott át a pálya két oldalán jelölt határvonalon, ismét az ütőhelyre kell tenni. Amelyik a határvonalon áthaladt, onnan kell továbbütni, ahol megállt. Az emelkedős pályákon nincs jelölve határvonal, ezeken minden ütést az ütőhelyről kell elvégezni.
  4. Az emelkedős pályákra tilos rálépni, azokon csak az ütőhelyről végezhető el ütés. A pályán lévő akadályokra rálépni nem szabad. Mozgásban lévő labdát nem szabad elütni, mert ezzel a pálya borítása sérülhet.
  5. Ha a labda a pálya széléhez közel áll meg, akkor merőleges irányban 20 cm-re beljebb helyezhető, és a játékot onnan lehet folytatni. Amennyiben a labda az akadály előtt vagy mögött áll meg, az akadálytól 50 cm-re tehető a pálya szélével párhuzamosan.
  6. Ha a labda kipattan a pályáról, miután áthaladt a pálya szélén jelzett határvonalon az elhagyás helyén a pálya szélétől 20 cm-re kell azt visszahelyezni, és onnan lehet folytatni a játékot.
  7. A játék során többféle labda is használható, viszont minden pályát azzal a labdával kell végigjátszani, amellyel a kezdőütést elvégeztük.

A minigolf pályák típusai

Miniatűrgolf

Anyaga: a játékfelület azbesztmentes eternit, de lehet beton vagy speciális falemez is. Fontos szabály, hogy a többi pályatípustól eltérően ezekre a pályákra TILOS RÁLÉPNI! (Budapest, Szeged, Tápiószentmárton, Budakeszi, Fonyód)

Filc golf

Anyaga: falemez filcborítással. Fontos szabály, hogy az emelkedős pályákon – ha a labda nem jutott át az akadályon – ütés csak az elütőhelyről végezhető. Az emelkedős részekre FELMENNI TILOS! Síkfelületű pályákra lépni ütés céljából engedélyezett. (Tápiószentmárton, Visegrád)

Minigolf (beton)

Anyaga: beton pálya műkőborítással. A pályák sorrendje szabvány szerinti, tehát bárhol játszunk, mindig ugyanúgy következnek egymás után a különféle akadályok. (Szolnok, Balatonföldvár)

Fantázia pályák

Kialakításukban és felépítésükben térnek el a szabványtól, esetleg teljesen egyéni akadályok találhatóak a pályákon (Balatongyörök, Orfű, Sirok, Komárom)

A minigolfban használatos játékeszközök

Minigolfütő

A minigolfhoz egyetlen ütő használata is elegendő. Persze vannak különféle típusú ütők, amik közül választhatunk, anyagi lehetőségeinkhez képest. Fontos tudnivaló, hogy minden pályán benne foglaltatik a játék árában az ütőkölcsönzés is. Az ütő hossza általában 90-95 cm, ennél rövidebb is létezik, gyermekek számára.

Minigolflabdák

Tetszés szerinti anyagból készülhetnek. A labda átmérője 37-43 mm, pattanása 1 m magasságból leejtve maximum 85 cm. A golfban 14 különféle ütővel terelgetik a lyuk felé az egyetlen labdát, a minigolfban éppen fordítva, egyetlen ütőt használnak, viszont a labdák száma, fajtája, márkája meglehetősen nagy. Alapvetően 3 tulajdonság alapján szokás a labdákat minősíteni, ezek a pattanás, a súly és a rugalmasság. Természetesen további – de kevésbé lényeges – szempontok a méret, a szín, a felirat, a mintázat, a gyártó cég. A labdák árai elég széles skálán mozognak, a nagyközönség rendelkezésére bocsátott legegyszerűbb típus 500 Ft-ért kapható, a versenyzők által használt márkás labdák ára 2500-4500 Ft.

 

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!