Látványos fejlődésen ment keresztül az OCR. Ez kijelenthető hazai és nemzetközi vonatkozásban is. A fiatal sportágban a közelmúltban Európa-bajnokságot rendeztek, a lengyelországi kontinensbajnokság pedig két magyar dobogós helyezéssel zárult, de összességében a válogatott tagjai kiemelkedően teljesítettek. Közben egyre népszerűbb a sportág, és eldőlt, hogy jövőre világbajnokságot és Európa-bajnokságot is rendeznek OCR-ben – tudtuk meg Rozina Tamástól a hazai szövetség (HOCRA) alelnökétől.

Amikor 2017-ben belevágtunk ebbe a folyamatba, nem gondoltam volna, hogy ilyen gyors és látványos fejlődést produkál a sportágunk – kezdte a sportvezető.

 „Akik korábban szkeptikusak voltak, azok is kapkodják most a fejüket a pörgő eseményeket látva. Másodszor tudott a szövetség válogatottat indítani az Eb-n, ezúttal sokkal népesebb csapat vett részt a kontinensbajnokságon, és elmondható, hogy a középmezőnyben vagyunk a nemzetközi terepen. Két érmünk volt Lengyelországban, a váltóink is jól szerepeltek. Voltak olyan versenyszámok, amelyekben a világklasszis indulókat is megszorongatták a magyarok. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sok tehetséges és szorgalmas OCR-es van Magyarországon” – összegzett Rozina Tamás, aki a jövőről elmondta: itthon továbbra is egyre színvonalasabb versenyekre lehet számítani, a nemzetközi szövetségnek pedig komoly olimpiai törekvései vannak.

„Az OCR-t sok helyen még szabadidősportként kezelik, de ez változik most. A nemzetközi versenyeken és a hazai megmérettetéseken is egyre inkább a profik kerülnek előtérbe. Én is eldöntöttem, hogy a saját versenyemen, amely a Running Warriors, nagyobb hangsúlyt kap a professzionális vonal. Természetesen azért lesznek olyan futamok, amelyeket az amatőröknek indítunk. 2020-ban újabb látványos robbanás várható a sportágban, ugyanis eldőlt, hogy világbajnokságot és Európa-bajnokságot is rendeznek. A világversenyek pedig mindig katalizátorként hatnak a sportágban lévő folyamatokra” – tette hozzá az alelnök.

Az Obstacle Course Racing (OCR) egy fiatal sportág. Itt a versenyzőnek futás közben akadályokat kell le küzdeniük. Az akadályok lehetnek építettek és természetesek. Sok OCR- verseny akadályai hasonlóak a katonai kiképzéshez, míg mások egyedülállóak az akadályversenyzésben. Ezeken a viadalokon az állóképesség, az erő, a gyorsaság és az ügyesség egyszerre dominál.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.