Tíz napon keresztül zajlik péntektől kezdődően a kilencedik Országfutás, amelyen az egyik cél az, hogy a résztvevők száma elérje a húszezret.

A szervezők a legutóbbi, októberi alkalommal is ezt várták, de akkor kevesebben (15 426) jelentkeztek, igaz, a teljesített össztáv viszont így is meghaladta a kitűzött 200 ezer kilométert (200 461 km). A húszezres részvételi szám mellett a másik cél most is a 200 ezer kilométer elérése. A rendezvényen bárki ingyen részt vehet, ha regisztrál az orszagfutas.hu oldalon, és március 15. és 24. között teljesíti az általa vállalt távot.

„Kicsiknek és nagyoknak, futóknak és kocogóknak, sétálóknak és túrázóknak, súlytól, nemtől, kortól függetlenül most több mint egy hét áll rendelkezésükre teljesíteni a vállalásukat, sőt ha több alkalommal futnak, még többet be tudnak tenni a közös kilométergyűjtő kosárba” – olvasható a szervezők közleményében. Az első Országfutásra 2015 márciusában került sor. Akkor közel négyezer résztvevő 46 733 kilométert teljesített, ami több mint hússzorosa a 2246 kilométer hosszú országhatárnak.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.