A sport kicsit olyan, mint a svájci bicska: egyszerre sok probléma megoldásánál lehet bevetni. Legalábbis, ami a testi-lelki jóllétedet illeti. De tényleg segíthet a mozgás abban is, hogy pihentetőbb legyen az alvásod? Ennek látszólag ellentmond az, hogy a sport általában felpörget, nem pedig lenyugtat. A titok a megfelelő időzítésben rejlik.

Sok tudós volt már kíváncsi arra, hogy hogyan hat a sportolás az alvásra, és többségük ma már egybehangzóan állítja, hogy a rendszeres mozgás általában valóban javítja az alvás minőségét. Már heti 150 óra sport – azaz napi fél óra 5 napon át – bizonyíthatóan jobb alvást eredményez. Szóval sok más mellett már csak ezért is érdemes erőt venni magadon.

Nagyon nem mindegy viszont, melyik napszakra időzíted a testmozgást. Az éjszakai nyugalom érdekében a reggeli órákban a legjobb edzeni. Érthető: a mozgás intenzív munkára serkenti az egész szervezetet, erre a felpörgött állapotra pedig napközben pont szükség lesz, ami szuper szemben az éjszakával, ami ugye a pihenő üzemmódról szól jó esetben. Ráadásul a testhőmérsékleted is megemelkedik a mozgástól, ami este szintén nehezítené az elalvást amikor egyébként jobban fázol alapjáraton is, mert az alváshoz kevesebb hő is elég. Ha viszont reggel mész edzeni, akkor a vizsgálatok szerint éjszaka sokkal több időt fogsz tölteni a mélyalvás fázisában, vagyis a legpihentetőbb szakaszban, mint azok, akik este húznak sportcipőt. A mélyalvás pedig aranyat ér: hatékonyan regenerálja az egész szervezetedet, karbantartja az immunrendszert, a szíved egészségét, és segít oldani a stresszt. Bónuszként pedig még a bioritmusod is kiegyensúlyozottabb lesz.

Persze ideális világ nincs, erről kár is rózsaszín álmokat szőni: naná, hogy továbbra is lesznek olyan esetek, amikor csak délután vagy este tudsz mozogni. Ez sem gond, sőt: nagyon dicséretes, ha munka vagy tanulás után is rászánod magad de ha lehet, akkor lefekvés előtt 34 órával már ne nagyon aktívkodj, addigra végezz az edzéssel. Vagy: legalább ne egy szuperintenzív sportágat válassz ilyenkor. Akkor se add fel a dolgot, ha éppen nincs minimum fél órád mozogni, de nyugodt álmokra vágysz: már negyedóra sport vagy akár egy kis séta is hatékony lehet ebből a szempontból.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!