Székely-magyar hokigála

A Csíkszeredában zajló kétnapos hokigála az utánpótlás-válogatottak összecsapásaival kezdődött. Itt viszont tényleg igaz, hogy nem az eredmény számít, önmagában az, hogy egy ilyen gálára sor kerülhet, óriási dolog. Éppen ezért némileg meglepő, hogy messze nem volt teltház. Na majd este!

Utánpótlás-válogatottak küzdelmei

Április 30-án kétszer játszott egymással a székely, illetve a magyar U15-ös és U16-os válogatott. Május 1-jén újra megmérkőztek egymással.

U15

Hétfőn az U15-ösöknél az első meccset a házigazdák, a másodikat a magyar csapat nyerte. A vendégeknél a válogatott keret több játékosa is hiányzott, a szakvezetés célja kifejezetten az volt, hogy azokat is megnézze, akik nem léphettek jégre korábban nemzetközi meccseken. Az első mérkőzés szoros volt, a székely válogatott jobb helyzetkihasználásának köszönhetően kerekedett felül (4:3) . A másodikon már kijött a két csapat közötti különbség: Magyarország–Székelyföld 5:1.

Vasárnap délelőtt újabb összecsapásra került sor ebben a korosztályban, a magyar fiatalok még nagyobb különbséggel győztek: Magyarország–Székelyföld 11:1.

De tényleg nem az eredmény számít, hanem a meccs után elhangzó székely és magyar himnusz. A jégkorong, a székelység, mindannyiunk ünnepe.

U16

Az U16 korosztályban a magyar válogatott ugyancsak nélkülözte legjobbjait, ráadásul a két szakvezetés megállapodása nyomán a székelyeknél ifi játékosok is pályára léphettek, így kiegyenlítődtek az erőviszonyok.

Az első nap mindkét mérkőzésén székely győzelem született, az első meccset szétlövéssel nyerték (4:3), míg a másodikat hátrányból fordítva (8:6). A tornát a székely U16-os válogatottat irányító Antal Előd foglalta össze kiválóan:

Tudtuk, hogy a magyar csapat nincs itt a teljes keretével így két olyan alakulat nézett egymással farkasszemet, amely közel azonos játékerőt képvisel. Örülök, hogy a gyerekek nagy odaadással játszottak, hiszen nem minden nap adatik meg a lehetőség számukra, hogy Magyarország ellen játszhatnak, főleg nem Székelyföld mezben. (Antal Előd, Székelyföld)

A keddi mérkőzés is szoros volt, de ezen már a magyar U16-os válogatott kerekedett felül, 2:1-es győzelmével visszavágva az első napon elszenvedett veresegekért.

A kétnapos székely-magyar hokigála fénypontja kétségkívül a szenior válogatottak mérkőzése lesz.

A gálameccset a Székelyföldi Jégkorong Akadémia Facebook-oldalán nézhetitek élőben!

Székely-magyar gálameccs

Kedden (május 1.) 17.30-tól, azaz székely időszámítás szerint 18.30-tól mérkőzik meg egymással Székelyföld és Magyarország szenior válogatottja. Íme a csapatok (ismert nevekkel mindkét oldalon):

  • Székelyföld: Molnár Szabolcs, Adorján Attila, Onodi Ottó, Ruczuj Gellért, Szakács Szabolcs (kapusok), Papp Szabolcs, Farkas Tamás, Gecse Hugó, Salló Alpár, Nagy Csaba, Ferencz-Csibi Róbert, Baróti Zsolt, Becze Tihamér, Részegh Tamás, Moldován Ervin, Antal Zsombor, Sárpátki Tamás, Reisz Áron, Szabó Pál Krisztián, Fodor Csanád, Biró Tamás, Rokaly Szilárd, Borsos Attila, Csergő Hunor, Barabás Sándor László
    Stáb: Basa János, Gál Sándor, Biró Ignác (edzők), Vargyas László, Ráduly Róbert Kálmán (csapatvezetők)
  • Magyarország: Szuper Levente, Duschek Dávid (kapusok), Orbán Attila, Mestyán István, Horváth András, Tokaji Viktor, Szélig Viktor, Lencsés Tamás, Hegyi Ádám, Pozsgai Tamás, Varga Arnold, Miskolczi Márk, Ritó László, Tóth Richárd, Odnoga Mátyás, Szilassy Zoltán, Ladányi Balázs, Borbás Gergely, Vas Márton, Galló Vilmos
    Stáb: Kercsó Árpád, Berényi Norbert (edzők), dr. Jobbágy Lajos (csapatorvos), Sipos Levente (csapatvezető).

Forrás: Magyar Jégkorong Szövetség és Székelyföldi Jégkorong Akadémia

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!