Szilágyi Áron sporttörténelmet írt azzal, hogy a harmadik egyéni olimpiai bajnoki címét nyerte meg kardvívásban Tokióban. Na, de hogy kezdődött ez a káprázatos karrier? Miért éppen vívó lett Áron? És miért kardvívó? A közelgő Nagy Sportágválasztó előtt fontos és aktuális kérdések ezek.

„Kilencéves voltam, amikor lehozott édesanyám a vívóterembe. Először egy párbajtőredzővel konzultált, s úgy tűnt, hogy ez lesz a fegyvernemem, de aztán megjelent Gerevich Gyuri bácsi” – nyilatkozta korábban Áron a Magyar Narancs részéről kérdező Pásztory Dórának.

Az Így lettünk bajnokok című könyvben pedig így folytatja:

„Rögtön mondták, hogy a kardcsoport sajnos betelt, ezért édesanyám a párbajtőredzővel, Halla Péterrel kezdte megbeszélni a részleteket az előcsarnokban. Már éppen jegyzetelte volna, mikor lesznek az edzések, amikor kinézett a teremből egy ismerős arc. Gerevich volt az. Azonnal leállította a beszélgetést, majd kijelentette, ‘Ebből a gyerekből kardozó lesz!’ Hogy mit látott bennem, fogalmam sincs, ez később sem került szóba soha, és most már nem is tudom megkérdezni tőle… Nem akarok utólag olyasmit belelátni, ami nem igaz. Lehet, egyszerűen csak szeretett volna még egy kölyköt a csoportjába, előfordulhat, hogy a párbajtőredző orra alá akart borsot törni, talán az egyébként átlagos fizikumomat találta alkalmasnak, de az sem kizárt, hogy sugárzott rólam a lelkesedés” –
Áront az édesanyja sokféle edzésre elvitte, amíg rátaláltak a vívásra.

„Nagyon sok sportágat kipróbáltam, amíg ide keveredtem. Végigjártunk mindent: karate, torna, tollaslabda, tenisz, atlétika, de a vívás volt az első olyan, ami teljesen magával ragadott. Édesanyámnak leginkább azt köszönhetem, hogy nem engedte abbahagynom a vívást, amikor hullámvölgybe kerültem. Tizenegy-két évesen volt egy időszak, amikor a kosárlabda, foci, tehát főleg a labdajátékok nagyon csábítottak, hisz az iskolatársaim, barátaim együtt jártak délután az edzésekre. De ez hamar lecsengett, azóta egyszer sem gondoltam más sportágra, de akkor nagyon kellett anyukám keménykezűsége.”

Hála Áron anyukájának, fia megmaradt a vívásnál, a sportág, a klub, a család és a drukkerek nagy örömére. Azóta sokat változott a világ, már egy helyen is ki lehet próbálni a sportágakat, több mint százat.

Az idei Nagy Sportágválasztót szeptember 10-11-én rendezzük a Merkapt Maglódi úti Sportközpontjában. Pénteken a tanintézményeket várjuk, szombaton a családokat és az egyéni látogatókat.

Regisztrálni itt lehet: https://sportagvalaszto.hu/nagy-sportagvalaszto/

 

(Fotó: MediaBook Kiadó/Így lettünk bajnokok)

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.