Uszodai – és strand etikett a járványhelyzettel összefüggésben

A járványhelyzet enyhülésével egyre több lehetőségünk van a zárt térben való sportolásra, már-már megszokott életvitelünk bizonyos mértékű visszaállítására. A fővárosi és vidéki uszodák, strandok is megnyitották vagy hamarosan megnyitják kapuikat a fürdőzők, úszók előtt. Mindezt persze szigorú szabályok betartásával és betartatásával!

A korlátozások fokozatosan érvényüket vesztik, így hétről hétre „szabadabbnak” érezhetjük magunkat, egyre nagyobb teret, egyre több lehetőséget kaphatunk szabadidőnk hasznos eltöltésére. Ennek egyik formáját, az úszást, a fürdőzést sokan választják egészségmegőrzés, szabadidős sportolás céljából.

A járványügyi intézkedések betartása a „szürke hétköznapokon” és bizony olyan kiemelt alkalmakkor is kötelező, mikor „énidőnket” töltjük, és szívesen elterelnénk gondolatainkat a világról. Mindennek ára van, most a kikapcsolódásunk is ebbe a körbe tartozik. A „hogyanját” nem mi választjuk meg, fontos előírásoknak kell megfelelnünk.

Egy fővárosi fürdő honlapján kutakodva megtaláltuk az érvényben lévő szabályokat arra vonatkozóan, hogy mire is számítsunk, ha uszodába, strandra készülünk.

A Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő szabályzata a következőképpen jár el a Covid-19 járvány ideje alatt:

  • A következő szolgáltatásokat nem lehet igénybe venni: beltéri medencék, szaunák és gőzkamrák, szaunaprogramok, beltéri csúszdák, élményelemek, hullámszolgáltatás, gyógyszolgáltatások, babaúszás!
  • Lázzal, hányásos-hasmenéses vagy légúti megbetegedéssel tilos a belépés!
  • A papucs viselése kötelező! Papucs nélkül nem áll módjukban beengedni a vendégeiket!
  • Mindenhol szükséges betartani a 1,5 méteres távolságot!
  • A medencék használata előtt és után, mosdók használata után kötelező a meleg vizes szappanos zuhany!
  • Ajánlott a gyakori kézmosás!
  • Kötelező betartani a medencék maximális terhelhetőségét!
  • Gyermek – és pancsoló medencében tilos felnőttnek tartózkodni!
  • A házirend betartását a mindenkori személyzet folyamatosan ellenőrzi!

A helységekre vonatkozó szabályok között mindre kiterjed a 1,5 méteres távolság betartása, de e mellett is fogalmaztak meg iránymutatásokat a fürdő üzemeltetői.

Az öltözőhelyiségeket folyamatos fertőtlenítik, és a személyzet instrukcióinak betartására kérik a látogatókat.

A mosdókban és mellékhelyiségekben óránként fertőtlenítenek, gyakori kézmosásra és a mosdók használata után meleg vizes, szappanos zuhanyzásra szólítják fel a vendégeket.

A medencék és csúszdák vonatkozásában szükséges betartani a maximális egyidejű terhelésre vonatkozó utasításokat. A gyakran érintett felületeket 30 percenként fertőtlenítik!

A vendéglátóegységek belterében csak dolgozók tartózkodhatnak, a medencékben tilos étkezni és szeszes italt fogyasztani!

Forrás: csillaghegyifurdo.hu

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!