•  
  •  

Sajnos a kialakult helyzet miatt idén májusban nem tudjuk megrendezni a Budapesti Nagy Sportágválasztót, ezért új sorozatunkban olyan sportágakat mutatunk be, amelyeket otthon is ki lehet próbálni, és amelyek alapjait folyamatos gyakorlással akár el is lehet sajátítani.

Tudjuk, hogy a Nagy Sportágválasztó rendezvények hangulatát, ahol több mint 100 sportágat lehet egyszerre kipróbálni, nem igazán lehet pótolni, valamint az edzők és szakemberek instrukciói elengedhetetlenek, de szeretnénk, ha ezekben a nehéz időkben sem maradnál Sportágválasztó nélkül.

A sorozat célja, hogy felkeltse az érdeklődést valamely sportág iránt, amelyet a későbbiekben akár egyesületi szinten is űzni lehet.

Sorozatunk 3. részében a Capoeira sportággal ismerkedhetsz meg.

A capoeira egy brazil harcművészeti kultúra, melynek része egy táncos, akrobatikus mozgásforma. Ebből alakult ki az a dinamikus, zenés harcművészeti tánc, amit capoeirának ismerünk.

Mozgásvilága különösen változatos. Szinte minden alapvető emberi mozgásmintát tartalmaz a viszonylag könnyebbektől (guggolás, kúszás, fejenállás, kézállás) az egészen látványosakig (kézen átfordulás, szaltó). Különösen jó hatással van az alapvető kondicionális (erő, gyorsaság, állóképesség) és koordinációs képességekre, valamint a hajlékonyságra, a testi (és szellemi) rugalmasságra.

A capoeira harcművészet, így minden eleme alkalmas lehet arra, hogy bármilyen helyzetben meg tudjuk védeni magunkat. A zene nagyon fontos része, ez az, ami egyértelműen megkülönbözteti a többi harcművészettől.

Gyermekek és felnőttek számára is egyaránt ajánlott.

(Forrás: https://cel-capoeira.com/)

Az alábbi feladatok bemutatják a mozgás alapjait, amit az otthonodban is könnyedén kipróbálhatsz:

Ha megtetszett, ajánljuk figyelmedbe a Capoeira Espírito Livre csoportot, akikkel már a Budapesti Nagy Sportágválasztón is találkozhattál. Jelenleg ők sem tartanak edzéseket, de a későbbiekben több helyszínen is megtalálhatóak lesznek: https://cel-capoeira.com/edzesek

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!