Sajnos a kialakult helyzet miatt idén májusban nem tudjuk megrendezni a Budapesti Nagy Sportágválasztót, ezért új sorozatunkban olyan sportágakat mutatunk be, amelyeket otthon is ki lehet próbálni, és amelyek alapjait folyamatos gyakorlással akár el is lehet sajátítani.

A sorozat célja, hogy felkeltse az érdeklődést valamely sportág iránt, amelyet a későbbiekben akár egyesületi szinten és szervezett keretek között is űzni lehet.

Sorozatunk 13. részében a CROKINOLE sportágat mutatjuk be.

Aki járt már Téli Sportágválasztón, az találkozhatott a curling sportág asztali formájával, a crokinole-lal (asztali curling). A sportág 2012 óta van jelen Magyarországon, de eredete 1860-ig nyúlik vissza.

Kanadában készítették el az első játéktáblát, ami azóta óriási népszerűségnek örvend hazájában és Amerikában egyaránt. 1999 óta világbajnokságot is rendeznek Kanadában minden évben.

Magyarországon 2012-ben alakult meg a Magyar Crokinole Szövetség, melynek célja hazánkban is népszerűvé és minél ismertebbé tenni ezt a játékot.

Rendszeresen szerveznek hazai-és nemzetközi versenyeket, ranglistájukon 180-200 versenyző szerepel, akik küzdenek egymással a ranglista pontokért.

Tehát a crokinole nem csak otthon, játékos formában, hanem versenyszerűen is űzhető.

A curlinghez hasonlóan itt is célkörök vannak, melyek minél értékesebb mezőibe kell a korongot eljuttatni, csak itt nem a jégen csúsztatják, hanem kézi pöcköléssel próbálják az ellenfél korongjait kiütve eljutni a legbelső körig.

A játék célja: A játékosok (2-4 fő) felváltva igyekeznek korongjaikat a játéktér minél értékesebb mezőibe pöckölni, mindezt úgy, hogy az ellenfél korongjait akár ki is terelhetik a pályáról. A játszmát az nyeri, aki előbb éri el a győzelemhez szükséges 100 pontot. Egy komplett játszma akár több körből is állhat. Egy kör a 12-12 db korong ellövését jelenti.

A sportágról nemrég az M4 Sport Szabadidő Magazin műsora is forgatott:

 

 

 

A szövetség munkatársa, Létay Dániel a karanténban egyedül élőkre is gondolt, és kifejlesztette a játék egyedül is űzhető formáját, ez lett a crokidarts.

Ebben a játékban a darts jellegének megfelelően külön-külön lövik a sorozatokat a játékosok és webkamerán követhetik egymás eredményét.  Itt is el kell érni egy adott pontszámot és kiszállózni is, tehát a darts rajongóknak is újdonság lehet.

Az alábbi videóban láthatod, hogyan zajlik egy mérkőzés, így Te is bármikor kipróbálhatod a családdal, barátokkal:

A crokidarts játékszabályait pedig itt olvashatod el.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!