Varga Ádám fantasztikus teljesítménnyel lett olimpiai ezüstérmes a tokiói olimpián a kajak-kenu versenyek királykategóriájában, ezer méteres egyesben. A mindössze 21 éves kajakos Kopasz Bálint mögött lett második, és ugyan Bálintnak szólt a himnusz, de Ádám is magáénak érezte, hiszen óriási bravúr volt ilyen fiatalon másodiknak célba csapni ebben a roppant nehéz versenyszámban.

Ádám az M4-nek nyilatkozott az eredményhirdetés után.

– Még furcsa kimondani, hogy olimpiai ezüstérmes vagyok – kezdte a KSI versenyzője. – Alig hittem el az eredményhirdetés alatt is, hogy milyen verseny dobogóján állok. Ugyan nem nekem szólt a himnusz, de magaménak éreztem, nagyon boldog pillanatok voltak ezek. Olyanok, amelyekre egész életemben emlékezni fogok.

Ádám beszélt azzal a Hesz Mihállyal az olimpia előtt, aki ugyanebben a versenyszámban indult az 1964-es tokiói olimpián.

– Ugyanannyi idős volt, mint most én és ugyanúgy a második helyen végzett, de aztán 1968-ban, Mexikóban győzni tudott. Nagyon megtisztelő volt, hogy megosztotta velem a tapasztalatait, sok érdekes és hasznos dolgot mondott. Beszélt arról is, hogy miben más egy olimpia, hogyan küzdötte le az olimpia miatti feszültséget, mire figyelt kiemelten, de talán ami a legfontosabb volt, az az önmagunkba vetett hit fontossága.

Ádám és Bálint döntője aztán hozott izgalmakat bőven. A második rajtot engedték el, az elsőben többen bemozdultak, azt mondja Ádám, hogy úgy érzi, egy kicsit ő is, de nem vették észre. Erős szél fújt, egy picit kifújta a légmozgás a rajtból, a második próbálkozásra azonban már el tudott indulni a mezőny rendesen. Nehéz futam volt, az olimpiai második hely a nemzetközi élmezőnybe repítette, úgy érzi, nagy segítségére van neki és Bálintnak is, hogy idehaza tudják egymást felfelé húzni.

– Kivételes helyzetben vagyunk, hiszen otthon is kemény versenyeket vívunk egymással, ami mindkettőnkre további fejlődésre ösztönöz. Nagyon jó időket mentünk a hazai versenyeken is, és ez a jövőben is így lesz, többek között ez lehet a jövő sikereinek záloga szerintem.

 

Fotó: magyarock.hu

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.


New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.