Zsinórban hetedszer jöhet a Final Four

Egy magyar csapat bejutott a tekézőknél a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe. A Szegedi TE zsinórban hetedszer lesz tagja a Final Four mezőnyének. A legrangosabb kupasorozat négyes döntőjét Zágrábban rendezik meg.

A szegediek a negyeddöntő visszavágón idegenben is győzni tudtak a Zalaegerszeg ellen, így kettős siker után jutottak tovább. A 6–2-es szegedi siker után 7–1-re nyertek a Tisza-partiak.

„Örülünk ennek a sikernek, hogy zsinórban hetedszer is ott vagyunk a legjobb négy között. Nagyon erős a mezőny, hiszen a címvédő szlovák bajnokokkal, a német bajnokokkal és a házigazda horvátokkal kell felvennünk a versenyt” – összegzett Karsai Ferenc, a Szegedi TE elnöke.

A nőknél a ZTE-ZAEV TK az első meccsen – hazai pályán – a KK Slovan Rosice csapatát fogadta és végül 5–3-ra ugyan nyert, de a visszavágón 6–2-es vereséget szenvedtek a zalaiak, így a csehek jutottak be a legjobb négy közé.

A Final Four-t március utolsó hétvégéjén rendezik meg.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.