Asztalitenisz – Guiness rekordra tör Faházi Janika

A versenycsarnokokon kívül a szurkolói zónában is javában zajlik az élet az 55. Liebherr Asztalitenisz-világbajnokságon Budapesten. Legutóbb egy olimpiai bajnok, két Európa-bajnok és egy világbajnoki 3. helyezett ragadott ütőt a fan zone-ban.

„Örömmel jöttem és szívesen játszottam az asztalitenisz rajongókkal. Annak külön örültem, hogy fiatal versenyzők is itt voltak és játszottak egy kicsit velem.” – mondta Fazekas Mária Európa-bajnok asztaliteniszező, aki 2000-ben Bátorfi Csillával és Tóth Krisztinával csapatban lett a kontinens legjobbja.

„Szeretnék bekerülni a Guiness Rekordok Könyvébe, azzal, hogy 31 különböző eszközzel pingpongoztam már a pingpong ütőn kívül.” – mondta a legendás Faházi Janika, aki természetesen ismét játszott egy parkettadarabbal, amire az összes olyan eszköz nevét feljezete, amellyel korábban már pingpongozott. „Annak idején a tatai edzőtáborban rengeteg pingpongoztunk. Szerettem játszani, a jobbak közé tartoztam, különösen miután megnősültem.” – mondta a Sportágválasztó Magazinnak mosolyogva Kocsis Ferenc olimpiai bajnok birkózónk, akinek felesége Szabó Gabriella Európa-bajnok asztaliteniszező szintén kilátogatott a Hungexpóra.

„Nagyon szorítok a magyar csapatnak, különösen Póta Ginának egyesben és párosban is. Remélem, hogy minél tovább jut.” – mondta Szabó Gabriella, aki természetesen Fazekas Máriával is asztalhoz állt. A két Európa-bajnok bemutatója volt hétfőn a szurkolói zóna igazi csúcspontja, a labda nem nagyon esett le a földre.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.