A Sportágválasztó Magazin új sorozatában olimpiai, világ- és Európa-bajnokokat kérdez arról, hogy ők hogy találkoztak azzal a sportággal, amelyben sikeresek lettek. 

Berki Krisztán olimpiai bajnok, háromszoros világbajnok és hatszoros Európa-bajnok tornász. „A szüleimmel Zuglóban laktam, ahol – mindössze 4 és fél évesen – egy rozsdás szőnyegporolón lógtam naphosszat. Az volt a szerencsém, hogy velünk szemközt lakott a KSI egyik torna edzőjének az édesapja, vagy nagyapja (erre pontosan nem emlékszem). A bácsi felhívta a KSI-ben oktató családtagját, aki csinált velem egy úgynevezett gyorstesztet, ami nekem nem nagyon tetszett, hiszen sírva hagytam el a helyszínt, de az edző végül meggyőzte a szüleimet, hogy érdemes lenne nekem a tornával foglalkozni. Az első időszak az én tiltakozásomról szólt: sírva mentem edzésre, és sírva mentem haza, de végül megszerettem. Később elkezdetem versenyezni, jöttek is az eredmények, de az áttörést Csollány Szilveszter sikerei hozták meg számomra. Azt gondoltam, ha neki sikerült, akkor nekem miért ne sikerülhetne…”

2019-ben már nem kell a szerencsére bízni a sportágválasztást. Elég, ha ellátogatsz a Nagy Sportágválasztó valamelyik rendezvényére. A következő május 24-én és 25-én lesz. Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Rengeteg sportágat kipróbálhatsz ingyenesen. Gyere el! Próbáld ki! Válassz!

Fotó: matsz.hu

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.

New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.