25
febr

„Hajnali 3.50-kor kelünk, de megéri!”

Nem sok olyan erős nőt ismerek, mint Reubl Tünde. Kétszer csinálta végig férjével, a volt bokszklasszissal, Balzsay Károllyal a rák elleni harcot, és mindvégig intézte, fuvarozta, nevelte a gyerekeket, egyiküknek az edzője is volt. A nehéz időkben elmondhatatlanul sokat vállalt, de „békeidőkben” is durva, amit csinál. Ő azonban úgy érzi, megéri a sok áldozat.

28
okt

Könyv jelenik meg a világ jelenlegi legidősebb olimpiai bajnokáról, Keleti Ágnesről 100. születésnapjára

November elején könyv jelenik meg az ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnesről, aki egyben a világ jelenlegi legidősebb olimpiai bajnoka is, aki – ha az ég is úgy akarja – januárban ünnepli 100. születésnapját. 

31
aug

Keleti Ágnes: „Mert szeretek élni!”

Mindössze ennyi lenne a hosszú élet titka? Szeressünk élni? Keleti Ági néninél jobb példát, Nála hitelesebb alanyt keresve sem találnánk, ha a hosszú, sportos élet féltve őrzött titkának rejtélyére szeretnénk választ kapni. Ági néni egy lépéssel közelebb hoz minket a megoldáshoz, azonban cselekednünk már Nekünk kell. A frissen Újpest díszpolgárává avatott tornászlegendával beszélgettünk.

9
máj

Berki Krisztián – Az én sportágválasztásom

A Sportágválasztó Magazin új sorozatában olimpiai, világ- és Európa-bajnokokat kérdez arról, hogy ők hogy találkoztak azzal a sportággal, amelyben sikeresek lettek. 

19
szept

Torna

A torna történetét az ókori görögökhöz szokás kötni, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy már egyiptomi, indiai régészeti emlékeken is láthatunk tornára utaló mozdulatokat.

FIGYELEM! A Nagy Sportágválasztó - A SPORT NAPJAI rendezvénynév VÉDJEGYOLTALOM alatt áll. A rendezvénynév részbeni vagy egészbeni jogosulatlan használója védjegybitorlási vétséget követ el!

Szeretnék bővebb információt és telefonos megkeresést a rendezvény szponzorációs lehetőségeivel kapcsolatban.


New York Shop

szájhigiéniai prémium termék forgalmazó

A New York Dental cégcsoport több mint 25 éve foglalkozik a magyar fogorvosok és lakosság szájhigiéniai termékeinek forgalmazásával. Az egészségünk elengedhetetlen hozzátartozója a megfelelő szájhigiénia.

6-12 év kor között már kibújnak a maradandó csontfogak. Kiemelten fontos, hogy az egészséges fejlődésük érdekében megfelelő szájhigéniai szokásokat alakítsunk ki. A célunk, hogy támogassuk és ösztönözzük a rendszeres, helyes fogmosás fenntartását a megfelelő termékekkel, különösen, amikor a gyermek önállóan kezd fogat mosni.

Hatalmas öröm számunkra, hogy a New York Shop szájhigiéniai állapotfelméréssel és személyreszabott prémium szájhigiéniai termékekkel segítheti a junior életmódváltókat.